A rossz alvás ilyen veszélyeket rejt

Sokan úgy gondolják, hogy 4-5 óra alvás is elég éjszakánként, holott a felnőtteknek 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvásra lenne szükségük, a gyerekeknek és serdülőknek pedig még ennél is többre. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nemcsak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.

Az elégtelen, tehát a napi 7-8 óránál kevesebb alvás, az elalvási és átalvási nehézségek, a gyakori megébredések, a horkolás miatti felületes alvás, az alvási apnoé, a nyugtalan láb szindróma és más alvászavarok mind-mind jelentősen rontják az alvás minőségét, és természetesen a mennyiségét is. Ez pedig nemcsak nyilvánvaló fáradtságot okoz, de jellemző a distressz érzése, a szorongás, az ingerlékenység és a nappali teljesítmény csökkenése is. Emellett kevésbé köztudott, de a rossz alvás számos betegség kialakulásának kockázatát is növeli – hívta fel a figyelmet Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa.

Agyi és szívérbetegségek

A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás megemelheti a vérnyomást, ami elősegíti az érelmeszesedést, és számos egyéb szövődménnyel jár.

reggel, fáradtság, rossz alvás, alvászavar
Nem csak a reggeli fáradtságtól kell tartani, komolyabb következményei is lehetnek a rossz alvásnak. Fotó: Getty Images

Elhízás, cukorbetegség

A hosszú távon fennálló rossz alvás felboríthatja a hormonális egyensúlyt, így az étvágy nehezebben kontrollálhatóvá, az anyagcsere pedig lassabbá válhat. Jellemző, hogy az alvászavar miatti napközbeni fáradtság és alacsony energiaszint hatására a fizikai aktivitás is csökken – így pedig igazán nehéz lehet a testsúlycsökkentés. A rosszul alvóknál és az elhízottaknál ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség is gyakoribb.

Hangulatzavarok, szorongás, depresszió

Az alvás minőségének vagy mennyiségnek romlása memóriazavarokhoz, a koncentrálási képesség zavarához, lassult reakcióidőhöz, akár napközbeni aluszékonysághoz is vezethet. Megnőhet a hangulatzavarok kockázata is.

Gyengülő immunvédekezés

Mivel számos olyan anyag termelődik alvás közben, amely alapvető az immunrendszer hatékony működéséhez, a rossz alvás hatására gyengül az immunrendszer is. Ennek egyenes következménye pedig az, hogy nő a fertőzések és bizonyos rosszindulatú daganatos betegségek kialakulásának kockázata.

Sokan nem tudják, de a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly, a magas koleszterin és a mozgásszegény életmód mellett az alvászavar is a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorai közé tartozik. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra tehát a szívbetegségek megelőzése miatt is ajánlott fokozottan odafigyelni, azok ugyanis világszerte vezető haláloknak számítanak.

A nappali tünetek miatt is fontos a kezelés

Fáradtság, kialvatlanság, nappali aluszékonyság, fejfájás, reggeli (esetleg éjszakai) magas vérnyomás, illetve a nemi vágy csökkenése – egyebek mellett ilyen nappali tüneteket okozhat a nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. „Ha valaki heteken, hónapokon keresztül nem tud megfelelően aludni, mert például nehezen alszik el, sokszor felébred, előre szorong attól, hogy nem fog tudni elaludni, sokat forgolódik, esetleg tud róla, hogy horkol vagy éjszakai légzéskimaradása van, akkor mindenképpen fontos felkeresnie egy szakembert. A panaszok és kísérőbetegségek pontos feltérképezése, alváslaborban végzett alvásvizsgálat, illetve egyéb kiegészítő vizsgálatok szükségesek a panaszok okának kiderítése és a megfelelő terápia beállítása céljából” – magyarázta dr. Vida Zsuzsanna. Hozzátette: jó hír, hogy az alvászavarok jó eséllyel kezelhetők, és ezzel nemcsak az egészségi kockázatok csökkennek jelentősen, de az életminőség is határozottan javul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra