A későn fekvők ezért halnak korábban

Egy finn kutatás szerint magasabb a korai halálozás kockázata azok körében, akik esténként sokáig ébren maradnak. Meglepő azonban, hogy mi állhat a különös összefüggés hátterében.

Összesen közel 23 ezer finn felnőtt ikerpár egészségügyi adatait elemezték ki a finn Foglalkoztatás-egészségügyi Intézet kutatói az 1981 és 2018 közötti időszakból – írja a HVG a Chronobiology International című folyóiratban bemutatott eredményeket szemlézve. A cél az volt, hogy feltárják, mennyiben tér el a korai halálozás veszélye az éjjeli baglyok és a pacsirták, azaz a későn és korán fekvő emberek között. Kiderült, hogy előbbiek körében valóban magasabb a kockázat, de nem feltétlenül az eltolódott alvásciklus miatt.

középkorú férfi nyomogatja a telefonját éjszaka az ágyban
Korábban halhatnak, akik aktívabbak éjszaka. Fotó: Getty Images

Pontosabban nem közvetlenül. Korábbi vizsgálatok már felvetették, hogy az éjszakai baglyok esetében magasabb arányban fordul elő korai halálozás. A mostani tanulmány szerzői pedig úgy sejtik, az összefüggésben a baglyok életmódjának következményei játszanak szerepet. Christer Hublin, a tanulmány vezető szerzője szerint azoknál, akik egyértelműen este aktívabbak, a megnövekedett halálozási kockázat a dohányzás és az alkoholfogyasztás számlájára írható.

Nincs két egyforma ember a világon, a társadalom mégis ugyanazt az egyenritmust diktálja az iskolában és a munka világában mindannyiunk számára. Ebből alakul ki a szociális jetlag.

A finn kutatás 37 éve alatt több mint 8700 résztvevő hunyt el: 9 százalékkal nagyobb arányban a bagolytípusú emberek, mint a pacsirták. A többlethalálozás mögött ugyanakkor felsejlik a dohányzás és az alkoholfogyasztás hatása. Azok a baglyok ugyanis, akik nem éltek ezekkel a szerekkel, arányaiban kevesebben haltak meg a nyomon követés időszaka alatt. A kutatók szerint azok, akik este aktívabbak, gyakran mentális és fizikai problémával küzdenek, ami összefüggésbe hozható függőségekkel is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!