Szívinfarktus után ne dolgozzunk stresszes munkahelyen

Ha valakinek már volt szívinfarktusa és visszamegy idegesítő munkahelyére, félő, hogy jön a következő infarktus.

Ezt tapasztalták kanadai kutatók az amerikai orvosszövetség folyóirata, a JAMA beszámolója szerint.

Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a munkahelyi pszichés terhelés és az a helyzet, amelyben a dolgozó úgy érzi: csak kis mértékben dönthet saját munkája, továbblépése felől, kifejezetten növeli az első infarktus kockázatát. Arra viszont eddig nem voltak adatok, hogy ha valaki infarktus utáni rehabilitáció végeztével visszamegy a munkahelyére, milyen esélye van a szívizomelhalás ismétlődésére.

Chantal Brisson és munkatársai Quebecben 972 beteget tanulmányoztak, akik első szívinfarktusuk után átlag három hónappal visszatértek a munkába. Ezeket a betegeket munkájuk újrakezdése után hat héttel, majd két- és hat év múlva vizsgálták meg ismét, de fölmérték a pszichés- és munkahelyi viszonyaikat is, valamint a szívbetegségre vonatkozó kockázati tényezőket.

A munkahelyi viszonyok közül azt vették idegrendszeri szempontból megterhelőnek, ha a dolgozótól sokat követeltek, de a döntésekbe nem szólhatott bele. A következő változatba tartoztak azok a munkahelyek, ahol ugyancsak nagy teljesítményt kellett nyújtani, de a munkát végző önmaga dönthetett a megoldásokat illetőleg. Végül voltak olyanok, ahol a munkahelyi követelmények nem voltak nagyon kemények, de a dolgozót a rá vonatkozó döntésekbe nem vonták be, és előfordult az is, hogy a munkatársnak nagy volt a mozgástere, de nem kellett túlságosan sokat teljesítenie.

Két év után az derült ki, hogy az első csoportba tartozó, idegrendszeri szempontból megterhelő munkahelyen dolgozók több mint kétszer nagyobb valószínűséggel kaptak ismét szívinfarktust, mint a többiek. Ilyen munkahelyen Kanadában a vizsgált személyek egynegyede dolgozott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!