Stresszhormon: ezért nem tudunk meglenni nélküle

A közösségi médiában rengeteget lehet olvasni a kortizolról, amelyet olykor egyfajta rémként emlegetnek. De hogy valójában mi is ez és mi a szerepe, arról már kevesebbet tudni.

A köznyelvben stresszhormonként is ismert kortizol főszerepet játszik a legtöbb olyan élettani folyamatban, amely a testet mozgásra készteti. Az utóbbi években azonban saját hírnevének áldozatává vált, és az emberek a hormon feltételezett egyensúlyhiányát okolják egyebek mellett az elhízásért, a kimerültségért, a szorongásért és a fejfájásért – írja a National Geographic.

stressz, kortizol, sresszhormon
A stressz életünk része. Fotó: Getty Images

Életünk része

A mellékvesék által kiválasztott kortizol a test szinte minden szövetében megtalálható. Az igazság az, hogy nem tudunk meglenni nélküle – mondja Anat Ben-Shlomo. A kaliforniai Cedars-Sinai Medical Center endokrinológusa kiemeli: a kortizol lehetővé teszi a szervezet számára, hogy az anyagcserétől kezdve az alváson át az immunműködésig és a gyulladásig mindent szabályozzon, de vitathatatlanul a legismertebb szerepe, hogy segít a szervezetnek reagálni a valós vagy vélt fenyegetésekre. Emiatt kapta a stresszhormon becenevet is.

Amikor a szervezet belső vagy külső fenyegetést érzékel, a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, és hormonális válaszok összetett sorozatát váltja ki. Az egyik ilyen válaszként kortizol felszabadítására készteti a mellékveséket, ami segít a szervezetnek, hogy megbirkózzon a stresszel.

Amikor bajt okozhat

Az agyalapi mirigy daganatai túl magas kortizolszintet okozhatnak, ami Cushing-szindrómához vezet. Ennek elég jellegzetes tünete a súlygyarapodás, a gyengeség, a vércukorproblémák és véraláfutások. Ennek ellentéteként, akik immunrendszere megtámadja saját mellékveséjüket, azok szervezete nem termel elég kortizolt, és krónikus mellékvesekéreg-elégtelenség, más néven Addison-kór alakulhat ki, ami egyebek mellett nyomasztó fáradtságot, szédülést, bőrsötétedést, illetve étvágytalanságot okozhat.

Az internetes egészségügyi guruk és alternatív gyógyászok állítják, hogy tartós stressz esetén a mellékvesék kiéghetnek, és képtelenné válhatnak kortizol termelésére, amit "mellékvese-fáradtságnak" is neveznek. Ben-Shlomo szerint azonban ez a kifejezés mítosz, és egy 2016-os szakirodalmi áttekintés szerint ez az állapot valójában nem is létezik.

Bár léteznek súlyos endokrin rendellenességek, a kutatók óva intenek attól, hogy otthon próbáljuk meg egyensúlyba hozni a hormonokat, vagy önszorgalomból felírassunk étrend-kiegészítőket, így hárítva el a kortizolhiányt vagy felesleget. Ha a fenti tünetek megnehezítik a hétköznapjaidat, fordulj inkább orvoshoz, mert ezeket számos egyéb betegség is okozhatja!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!