A magányos fiatalokon segítene a német kormány

Segítene a magányos fiataloknak a német családügyi miniszter, aki szerint a jelenség közvetetten a demokráciát is veszélyezteti.

Lisa Paus német családügyi miniszter több erőfeszítést követelt, hogy elejét lehessen venni a fiatalok elmagányosodásának. A zöldpárti politikus egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ez a kérdés "végre figyelmet érdemel". "A fiatalkori magányosságot is komolyan kell vennünk és cselekedni kell" - hangoztatta.    

A német Bertelsmann Alapítvány márciusban 2532 fiatal megkérdezésével végzett, reprezentatív felmérése szerint a 16-tól 30 évesig terjedő korcsoportba tartozók csaknem fele érzi magát magányosnak. A megkérdezettek 35 százaléka mindemellett "mérsékelten magányosnak" mondta magát. Tíz százalék azonban "erősen magányosnak" jellemezte magát.    

magány Németország
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A 2021-ben, illetve 2023-ban végzett hasonló közvéleménykutatásokkal ellentétben most valamivel kevesebben adtak olyan választ, hogy társadalmilag és emocionálisan is magányosnak éreznék magukat.    

"A magányosság már régen nem olyan jelenség, amely csak kizárólag idősebb embereket érintene. Az utóbbi években megmutatkozott, hogy a fiatalokat is egyre inkább sújtja magányosság és ezzel rizikócsoportot képeznek" - ismertette Anja Langness, a Bertelsmann Alapítvány szakértője. Az utóbbi időben több olyan tanulmány is született, amely problémaként azonosította a fiatalok magányosságát.    

Paus szerint a jelenség közvetetten negatív hatással bír a demokráciára is. "Aki elveszti bizalmát a társadalomban, az elveszti a demokráciában is, amivel a politikai részvétel is csökken, ahogy a választási hajlandóság is" - mondta. Hozzátette azt is, hogy "a magányosság alábecsült jelenség".    

"Már régóta tudjuk, hogy az elmagányosodás ugyanolyan káros, mint a dohányzás, az elhízás, vagy a légszennyezés" - mondta Paus. A német kormány stratégiát is elfogadott a jelenség elleni fellépés érdekében. A több mint száz intézkedést magába foglaló stratégia a társadalom érzékenyítését, a segítségnyújtást, valamint a kérdéskör tudományos feldolgozását hivatott szolgálni. "Különösen, ami a fiatalok magányossága elleni fellépést illeti, nagy kihívás előtt állunk" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.