Ördögi körbe taszít a szegénység

Újabb pszichológiai kutatások igazolják, hogy szegénynek lenni nem egyszerűen csak kevesebb lehetőséget jelent az élettől, hanem jóval alapvetőbb hátrányt is - írja a 444.hu.

A szegénység súlyosan befolyásolja azt, ahogyan gondolkodunk; megnehezíti a hosszútávú tervezést és kockázatvállalást, és ezzel a szegénységből való kitörést is - írja a 444.hu , több, ezzel kapcsolatos kutatást idézve.

A lap szerint a magazin legutóbbi számában megjelent kutatás járja körül, hogy milyen csapdába taszítja áldozatait a szegénység és hogyan nehezíti meg, hogy kitörjenek onnan. Ez nem az első ilyen kutatás: írtunk mi is arról a tavalyi, híressé vált tanulmányról, amelyben azt igazolták, a szegénység hogyan terheli le kognitív képességeinket, szűkíti le perspektíváinkat.

Szegénység = stressz

Johannes Haushofer (MIT) és Ernst Fehr (Zürichi Egyetem) most megjelent tanulmánya számos kutatás összefoglalója. Elsőnek 25 olyan kutatás eredményét olvasták össze, amelyekben azt vizsgálták, hogy a szegénység hogyan vezet a stressz megnövekedéséhez. Az eredmények egyértelmű okozati kapcsolatot mutatnak a szegénység, a pszichológiai állapot és a stressz-szint változása között.

A szegénység befolyásolja a gondolkodást

Volt példa arra is, amikor az ellentétes eseteket vizsgálták: amikor valakit váratlan gazdasági sokk ér. Kenyában például olyan farmerekkel végeztek kutatást, akiknek a szárazsághullám miatt odalett a termésük. Az eredmény a kortizolszint megugrása volt. Hasonló eredményeket igazoltak azok a kutatások is, amelyeket Európában az ipari termelés visszaszorulása miatt munkájukat elveszítő munkásokkal végeztek.

A cikk szerint létezik olyan kutatás is, aminek eredménye szerint a szegénység miatti szorongás jobban megviseli a mentális egészséget, mint az a szorongás, amit a háborúba indulás előtt éreznek a katonák. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!