Nem etette rendesen babáját, vádat emeltek egy fiatal anya ellen

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki nem gondoskodott megfelelően koraszülött gyermekéről.

A nő első gyermekét 17 évesen szülte, majd két évvel később, 2022 májusában újabb, koraszülött gyermeknek adott életet. A rendezetlen családi hátterű nő eleinte megfogadta a szakemberek tanácsait a baba táplálására vonatkozóan, és a kicsi súlya gyarapodott is. A gyermek vérszegénységére felírt gyógyszereket viszont már csak kihagyásokkal adta neki az anya – írja keddi közleményében a Somogy Vármegyei Főügyészség. Később, 2023 januárjától aztán a baba etetésével kapcsolatban is problémák adódtak.

A fiatal anya huzamos időn keresztül nem működött együtt a védőnővel és a gyermekjóléti szolgálattal. A védelembe vétel során előfordult, hogy azon indokkal nem vitte kivizsgálásra a gyereket, mert lázas beteg, de valójában rokonlátogatásra utaztak el. Mivel az anya a csecsemőt nem az életkorának megfelelő és nem elegendő mennyiségű ételekkel táplálta, az egyéves baba alultáplált volt. Evési zavar alakult ki nála, ami miatt hónapokig kellett kórházban kezelni. A 24.hu megkeresésére Mónok Andrea, a Somogy Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a gyermek 1770 grammal született, és egyéves korában is még csupán 5660 grammot volt a testsúlya.

A vádlott a sértett táplálásának elhanyagolásával súlyosan megszegte gondozási kötelezettségét. Ezzel a gyermek testi fejlődését veszélyeztette, hiszen a teljes egészében kiszolgáltatott csecsemő kiegyensúlyozott testi fejlődésének egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő etetés. A Nagyatádi Járási Ügyészség 1 év 8 hónap börtönbüntetést kért a nőre 2 év próbaidőre felfüggesztve azzal, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba kerülhet.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!