Miért félünk a bohócoktól?

A coulrofóbia, vagyis a bohócoktól való félelem nem ritka, ráadásul gyerekek és felnőttek körében, sőt a világ számos kultúrájában jelen van. A félelem valódi okára eddig nem derült fény, most azonban lerántjuk a leplet a jelenségről.

Míg a szakirodalomban számos lehetséges magyarázat született már a coulrofóbiára, egyetlen tanulmány sem vizsgálta kifejezetten az eredetét. A félelem okának megértéséhez annak hátterében zajló pszichológiai folyamatokat is át kell látni. Ezek tisztázásához pedig most egy kérdőívet dolgoztak ki, amit közel ezer, 18 és 77 év közötti ember töltött ki szerte a világon – írja a Medicalxpress.

A Frontiers in Psychology című szaklapban megjelent kutatás alapján a válaszadók több mint fele valamennyire, 5 százalékuk pedig nagyon fél a bohócoktól. Érdekesség, hogy többen félnek nagyon a bohócoktól, mint az állatoktól (3,8%), a vértől és az injekciótól (3,0%), az extrém időjárási eseményektől (2,3%), a zárt tértől (2,2%), vagy akár a repüléstől (1,3%). Azt is megállapították, hogy a nők jobban félnek a bohócoktól, mint a férfiak, az életkor előrehaladtával pedig ennek mértéke csökken, mint ahogy más fóbiák esetében is ez a jellemző.

bohóc, coulrofóbia, felmérés, kutatás, félelem
Nem látjuk a valódi érzelmeit, így azt se tudjuk, mit készül tenni. Fotó: Getty Images

Az érzelmek elrejtése a kulcs

A felmérés során azok, akik állításuk szerint érintettek, kaptak még egy kérdőívet, amin be kellett jelölniük a félelem lehetséges okát. A valószínűsíthető magyarázatok között szerepelt, hogy a bohócok sminkje hátborzongató, nyugtalanító érzést vált ki, színei sérülésre, vagy akár a halálra emlékeztetnek, ráadásul elrejti az érzelem jeleit, ami pedig bizonytalanságot kelt. Választhatták még hogy eltúlzott arcvonásaik közvetlen fenyegetettséget sugallnak, kiszámíthatatlan viselkedésük ráadásul kellemetlen érzéseket kelthet. A megkérdezettek úgy is nyilatkozhattak, hogy a bohócoktól való félelmet a családtagoktól tanulták, esetleg ijesztő élményben volt részük egy bohóccal, vagy a bohócok negatív ábrázolása hat rájuk, amit a populáris kultúrában sokszor látni.

Az eredmények alapján elmondható: a személyesen tapasztalt rossz élmény az utolsó helyen végzett, tehát az élettapasztalat önmagában nem elegendő magyarázat. Ezzel szemben a bohócok negatív ábrázolása sokkal erősebben hozzájárult a coulrofóbia kialakulásához. Ez érthető is, hiszen a könyvekben és filmekben szereplő legismertebb bohócoknak az a céljuk, hogy ijesztőek legyenek. Vannak azonban olyanok is, akik félnek Ronald McDonaldtól, pedig ő nem ezzel a céllal vált a gyorsétteremlánc kabalafigurájává. Ez pedig arra utal, hogy valami alapvető dolog kelt visszatetszést a bohócok kinézetében. A legerősebb tényező, amit a kérdőív válaszait elemezve kiderítettek, az az érzelmi jelek elrejtése volt, ez pedig arra utal, hogy legtöbben azért félnek a bohócoktól, mert a sminkjük miatt nem látják az arckifejezésüket, így pedig az érzelmeik, illetve a szándékaik is rejtve maradnak. Ha pedig nem világos, mit akar tenni a másik, az sok embert feszültté, idegessé tesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!