Tejjel és cukorral iszod a kávét? A tudomány szerint rossz ötlet

Hosszabb életre számthatnak azok, akik rendszeresen kávéznak - nem mindegy azonban, hogyan fogyasztják a fekete élénkítőt.

Újabb kutatás erősítette meg, hogy a rendszeres kávéfogyasztás hozzájárulhat a hosszú és egészséges élethez. A Science Alert oldalán is közzétett tanulmány szerint ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, mivel isszuk ezt a népszerű élénkítő italt.

Nem mindegy, hogy isszuk a kávét

Az amerikai Tufts Egyetem kutatói most azt szerette volna megvizsgálni, hogy mennyit számít az, hogy például tejjel vagy cukorral isszuk-e a feketét. „Kevés tanulmány vizsgálta, hogy a kávéhoz adott adalékanyagok hogyan befolyásolhatják az ital fogyasztása és a halálozási kockázat közötti összefüggést. A mi kutatásunk az elsők között számszerűsíti azt is, hogy mennyi édesítőszert és telített zsírt az egy átlagos ember a kávéjához” – mondja Bingjie Zhou epidemiológus, az egyetem munkatársa.

kávé tejjel
Nem mindegy, hogyan isszuk a kávét. Fotó: Getty Images

A csapat összesen 46 332, legalább 20 éves vagy annál idősebb amerikai felnőtt adatait elemezte egy csaknem 11 éves időtartamon belül. Ez idő alatt 7074 ember hunyt el – ezeket a haláleseteket aztán összevetették a kávéfogyasztási szokásaikkal. A kutatók megállapították, hogy a kávéfogyasztóknál jelentősen alacsonyabb volt az idő előtt bekövetkező halálozás kockázata, azonban ha csak egy kevés cukrot vagy teltett zsírt (ami a magas zsrtartalmú tejben és tejszínben van) is adtak hozzá, ez az egészségre gyakorolt pozitív hatás eltűnt.

Az eredmények szerint azoknál, akik feketén, vagy csak nagyon kevés cukorral és zsírszegény tejjel itták a kávét, 14 százalékkal volt alacsonyabb a korábbi halálozás esélye. Azt is megállapították, hogy a legegészségesebb mennyiség a napi 2-3 csészényi kávé fogyasztása lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!