Demens lakókat semmiztek ki egy illegális idősotthonban

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). Az intézmény működtetőinek az volt a céljuk, hogy megszerezzék az idős, beteg emberek vagyonát és ingatlanját, ennek elérésében ráadásul ügyvéd és egészségügyi dolgozók is segítették őket.

Egy kecskeméti család négy tagja Kecskemét-Hetényegyházán éveken át engedély nélkül működtette az otthont, ahol a pácienseknek az ellátásért fizetniük kellett. Az intézménybe a gondozottak egészségügyi dolgozók közvetítésével kerültek be, ők jelezték az „idősotthon” üzemeltetőjének, mely betegek rendelkeznek ingatlannal és kiket nem látogat a családjuk.

idősotthon, csalás-sorozat, lopás, idősek, demens
Az időseket akarták kisemmizni. Képünk iluusztráció. Fotó: Getty Images

Kórházi kapcsolatuk meggyőzte a gyakran demens, rossz egészségi és fizikai állapotú betegeket arról, hogy az adott idősotthonba szállítsák őket, eközben pedig ügyvédi és szakértői közreműködéssel az ingó- és ingatlanvagyonukat megszerezték. A bűnözői csoport az évek során több tucat ingatlant szerzett meg és értékesített.

Egy kirívó eset keltett gyanút

A szervezet tagjainak embertelenségét bizonyítja az az eset is, amikor egy nagyon súlyos állapotban lévő idős férfit hozattak ki a kórházból, akit egy betegszállításra alkalmatlan gépkocsival akartak az idősotthonba vinni, hogy a vagyonát megszerezzék. A beteg kritikus állapota miatt az NVSZ munkatársai rendőrt hívtak, és a mentőszolgálat segítségével visszaszállíttatták a beteget a kórházba. 

Az NVSZ 2022 nyarán kezdeményezett a család négy tagja, valamint a velük összejátszó ügyvéd, kórházi vezető ápoló és kórházi szociális munkás ellen nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon. A kecskeméti nyomozók az illetékes kormányhivatal, az NVSZ, a Nemzeti Nyomozó Iroda, továbbá igazságügyi szakértők bevonásával végrehajtott akciójuk során elfogták a bűnözői csoport tagjait többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!