Így őrizze meg önuralmát!

Valószínűleg igaz, hogy a nap végére, amikor elfáradunk, nehezebben uralkodunk magunkon, ez azonban egy friss tanulmány szerint még nem jelenti azt, hogy csak korlátozott mennyiségű önuralommal rendelkezünk.

A január 15-i számában megjelent tanulményban.

Torontó Scarborough Egyetem kutatója. "Röviden, amikor ki vagyunk merülve, a motivációk prioritása megváltozik, így kevesebbet dolgozunk olyan dolgokért, amit kötelezőnek érzünk, és többet dolgozunk azokért, amiket szívesen teszünk, vagy meg akarunk tenni." Inzlicht kutatócsoportja az már képtelenek vagyunk az önkontrollra . Az tény, hogy számos kutatás bizonyította, hogy az emberek teljesítménye az idő múlásával romlik. Inzlicht és munkatársai azonban ezt a prioritások sorrendjének változásának tudják be, nem pedig az önuralom hiányának. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos módszerekkel elkerülhető a jelenség a kimerültség időszakaiban. Inzlicht szerint az önuralmat azzal fokozhatjuk, hogy megváltoztatjuk a céljainkhoz való hozzáállásunkat, például úgy, hogy a "kötelező" dolgokat "kívánatosakká" tesszük. Ha ez nem sikerül, érdemes előre számításba vennünk motivációnk ingadozását. Tartózkodjunk például a kísértésektől olyankor, amikor alacsony az energiaszintünk, tartsunk mentális szünetet, és frissítsük fel magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.