Adela 23 éves volt, amikor egy fogyasztási cikkekkel foglalkozó londoni vállalatnál kezdett dolgozni. Csapata túlnyomórészt nőkből állt, beleértve a főnökeit is. Az első héten a kevés férfi közül, akikkel együtt dolgozott, az egyik odasétált hozzá, és egy könyvet ejtett az asztalára. "Azt mondta, hogy ez lesz a kézikönyvem az itteni munkámhoz" – meséli Adele a BBC-nek. A könyv Lauren Weisberger 2003-as regénye, „Az ördög pradát visel” volt, amiből egyébként film is készült. A történet egy fiatal nőről szól, aki egy divatmagazinnak dolgozik, és női főnöke tulajdonképpen megkeseríti az életét.
Adela rájött: a könyv valójában a főnökével való későbbi kapcsolatát tükrözte annál a vállalatnál. Munkahelyi környezete, ami „a titkolózás kultúrájára épült”, mindvégig mérgező volt és nem is tudott alkalmazkodni a félelemmel teli légkörhöz. Végül hat hónap után felmondott, és karrierje hátralévő részére fogadalmat tett: soha többé nem fog kizárólag nőkből álló csapatban dolgozni.
A méhkirálynő-szindróma
Adela esete nem egyedi. A nők munkahelyi sikerét elősegítő tényezőkről szóló vitákban a szakértők gyakran beszélnek a női példaképek fontosságáról. És bár rengeteg adat mutatja, hogy a női mentorálás előnyös lehet a nők számára, ugyanennyi anekdotikus bizonyíték van arra is, hogy a női főnök hátráltatja a nők esélyeit arra, hogy boldogok és sikeresek legyenek a munkahelyükön. Ez utóbbi narratíva az, ami a közvélekedésben érvényesül.
Nincs átfogó bizonyíték arra, hogy a vezető beosztású nők kevésbé hasznosak vagy károsak a fiatalabb nők számára, mint a vezető beosztású férfiak a fiatalabb férfiak számára. Mégis rengeteg nő tapasztalta már, hogy más nők megnehezítik az életüket a munkahelyükön, sőt, adott esetben még kilépésre is késztetik őket. Az 1970-es években a tudósok még kifejezést is alkottak a jelenségre, ez pedig a "méhkirálynő-szindróma".
A társadalomban számos, régóta fennálló nemi sztereotípia létezik. A férfiaktól még mindig elvárják, hogy asszertívak, versenyképesek és ambiciózusak legyenek, míg a nőknek gondoskodónak és együttérzőnek kell lenniük. Ezek a sztereotípiák pedig a vezetési stílusban is érvényesülnek, vagyis ezt várjuk el a főnökünktől. A szakértők szerint a munkahelyi siker érdekében ezek a mélyen gyökerező előítéletek azt jelentik, hogy mindkét nem úgy érzi: a siker férfi tulajdonságokhoz köthető.
Nehéz szembe menni a társadalmi normákkal
A nemi előítéletek rejtett megnyilvánulásainak
tanulmányozására szakosodott Francesca Manzi, a London School of Economics
menedzsment tanszékének adjunktusa kutatásai során kimutatta, hogy nem
feltétlenül a női főnökökkel való ellenszenvről van szó. Szerinte is sokkal
inkább arról a társadalmi normáról, ami miatt közfelfogás, hogy a tipikus vezető általában inkább férfi. Manzi szerint e
felfogás miatt egyes nők, amikor hatalmi pozícióba kerülnek, inkább a
férfiaknak tulajdonított tulajdonságokat veszik fel. Ezek a nők korábban is
kialakíthattak egy általánosan férfiasabbnak tartott személyiséget,
hogy vezetői pozíciót szerezzenek.
A szakember szerint a nők és nők közötti munkahelyi konfliktusokat inkább azért érzékeljük különlegesnek, mert feltűnőek, nem pedig azért, mert egyediek. A férfiak között is gyakoriak a munkahelyi konfliktusok, de mi nők könnyebben megbarátkozunk azzal, ahogyan ezt ők kezelik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a közvélekedéssel szemben számos kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a nők valójában jobb vezetők lehetnek, különösen válságos időkben.
Az is baj, ha kedves, az is, ha törtető
A vezető szerep azért hozza nehéz helyzetbe a nőket, mert ha
gondoskodóak és kedvesek, könnyen túl nőiesnek, ám ha határozottabbak, akkor túl férfiasnak és ezáltal akár hiteltelennek is tarthatják őket – mondja Michael Smets, az Oxfordi Egyetem menedzsmentprofesszora. A jó
vezetőkről alkotott nemi sztereotípiákat az is erősíti, hogy még mindig nagyon
kevés a női vezető. A szakértők szerint ha több nő lenne vezető
pozícióban, az segíthetne megváltoztatni a régóta fennálló, kollektív
előítéleteket arról, milyen tulajdonságok teszik a jó vezetőt.
