Manapság a pszichológiai, pszichiátriai témákat feldolgozó könyvek rendkívül népszerűek, köztük azok, amelyek a traumáinkkal foglalkoznak. Sokan felismerik ugyanis, hogy mennyi baj, szenvedés forrásai, ezért jobban meg kell ismernünk, hogyan hatnak.
Ahhoz, hogy traumát éljünk át, nem feltétlen szükségesek nagy, látványos történések, például hogy elraboljanak, megsebesüljünk, vagy hasonlók. Sokszor apró, szisztematikus dolgok őrlik fel az ember megküzdési képességét. Így alakul ki a trauma, amely nem maga az esemény, hanem az annak hatására bennünk lezajló folyamat. Ez a seb azonban kezelhető.
Ma már talán senki nem kérdőjelezi meg, hogy test és lélek elválaszthatatlan egységet alkotnak, és az elme egészsége nélkül a test is megbetegedhet. Sőt, felnőttkori állapotunk visszavezethető a gyermekkorunkban minket ért hatásokra – véli a magyar születésű kanadai orvos, Dr. Máté Gábor, aki nemrégiben ’A gyógyulás útjai’ című rendezvényen adott elő az Open Books meghívására.
Mérgező társadalom
A pszichoterapeuta gyakran kitér arra, hogy a szülői szeretet veszélyben van a mai világban. „A szülők helyzete, a körülményeik egyre nehezebbé teszik azt, hogy a gyermekeikkel kellő mennyiségű és minőségű időt tölthessenek el.” Részben tehát társadalmi és kulturális okok hátráltatják azt, hogy kiegyensúlyozott gyerekek nőhessenek fel. „A mai körülmények elragadják az emberektől azokat a lehetőségeket, tényezőket, amelyekre a „léthez” szükségünk van. Nemcsak a fizikai, hanem a lelki, érzelmi tényezőkre is vonatkozik ez” – hangsúlyozza Máté Gábor. Vagyis a testi és pszichés megbetegedéseink részben a társadalmunkban gyökereznek.
Feltűnő, hogy a korábbi évtizedekhez gyakoribbá váltak egyes fizikai és érzelmi zavarok, megbetegedések, nemcsak a felnőtteknél, hanem a gyermekeknél is. A szakember szerint vélhetően nem a genetikai háttér változott meg ennyi idő alatt, mint hangsúlyozza, a kezelések többnyire mégis csupán testi szinten zajlanak.
Régóta kutatási téma
Már 1939-ben, Weiss Soma erdélyi származású orvos Harvardi Egyetemen tartott előadásában elhangzott, hogy a fizikai betegségek érzelmi okai fontosabbak, mint a fizikai okok, és a kezelésben is lényegesek az ilyen jellegű eszközök. Őt követően sokan tanulmányozták az úgynevezett „spontán” gyógyulás témáját. Jeff Rediger például olyan emberek esetét tette közzé, akik a lelkük kezelését előtérbe helyezték azért, hogy a gyógyulás útjára léphessenek.
„Vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyerekkorban traumát, abúzust átélők között megduplázódik például a lupus előfordulási esélye – mondja Dr. Máté Gábor – Ugyanez igaz például a szklerózis multiplexszel, a különféle függőségekkel (alkohol, kábítószerek) és a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban.
Ha megértjük és elfogadjuk test és lélek egységét, elérhetővé válik a gyógyulás a terapeuta szerint: „A trauma kezelésével a testünkben jelentkező betegséget is kezeljük, gyógyítjuk.”
Öröklött traumák
Emberként talán nem is vagyunk annyira egyediek, mint ahogyan azt hinni szeretnénk. „Befolyásol minket nemcsak a jelenlegi társadalmi és családi közegünk, de szüleink, nagyszüleink, még a dédnagyszüleink élete is, az, hogy ők milyen tapasztalatokat szereztek.” Ezt a gondolatot jól szemlélteti egy egereken végrehajtott kísérlet. A fogvatartott példányokat megijesztették egy ragadozó állattal, ezzel egyidőben virágillatot permeteztek a levegőbe. Amikor később a kísérleti példány megérezte az illatot, a ragadozó állat látványa nélkül is megijedt. Két generációval később az illat megjelenésekor az utódegyedek szintén ijedtséget produkáltak anélkül, hogy valaha látták volna a ragadozót. Vagyis megállapíthatjuk, hogy a trauma multigenerációs. Emberi példával élve: ha valaki veri a gyerekét, valószínűsíthető, hogy vele is így bántak kiskorában. „Persze törekednünk kell arra, hogy a múlt hatásait kiküszöböljük, és a jelenben élhessünk” – húzza alá dr. Máté Gábor.
Maga a felismerés az első lépés a gyógyuláshoz
„Fontos pillanat, amikor belátjuk, mi lehet a szenvedéseink forrása, és ezután csak az áldozati szerepből, helyzetből kilépve tudunk elindulni. El kell határoznunk, mit akarunk ahhoz, hogy tudjuk: mit nem akarunk.”
Ez persze egyáltalán nem egyszerű, ha esetleg gyerekkorunktól fogva arra neveltek minket, hogy elfojtsuk az érzelmeinket, és tagadjuk meg a szükségleteinket. Ha nem tapasztaltuk meg a biztonság érzését, azt, hogy elfogadnak, szeretnek, akkor alapvető megküzdési képességeink sérülnek. „Elég vagyok-e?” – ez a kétely sokunkban megjelenik idővel. Csecsemőként senki nem kérdezi meg magától, de cseperedésünk éveiben azt tapasztaljuk, hogy a szülőket, tanárokat, a társadalmat kellene kielégítenünk a jelenlétünkkel” – világít rá dr. Máté Gábor, aki szerint alapvető lenne, hogy egy kötődési viszony keretei közt ne kelljen dolgozni azért, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek minket. Hogy gyerekként megkapjuk ezt, már csak azért is fontos, mert különbem nem lesz kialakult mintánk egy egészséges kötődésről. Szintén ebből fakadóan sokan nehezen hiszik el, hogy joguk van az érzelmeik kimutatására. „A haraghoz, gyászhoz, fájdalomhoz és félelemhez kapcsolódó érzésekhez az agyunkban megfelelő „hálózatok” alakulnak ki. Gyerekként szükségletünk az, hogy szabadon megélhessük, kifejezhessük ezeket az érzelmeket. A biztonság érzése engedné meg a sebezhetőséget is, sajnos azonban kevesen kapják meg ezt maradéktalanul.”
A trauma legkomolyabb hatása, hogy elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal
Az ismert magyar stresszkutató, Selye János mondta egyszer, hogy a mai világban a trauma legnagyobb kiváltó oka az, hogy mások akarunk lenni, mint akik vagyunk. Vagyis elidegenedünk saját magunktól. „Pedig ez fontosabb, meghatározóbb, mint bárki mással való kapcsolatunk” – teszi hozzá Máté Gábor.
A múltbéli történéseken már nem tudunk változtatni, de a seb, amit a trauma okozott, kezelhető: „Ami veled történt, nem a te hibád! Ne szégyelld a traumát, a sebeket, amiket hordasz! Ha küzdesz azért, hogy a lényeddel összekapcsolódj, akkor a gyógyulás több, mint lehetséges.”
