„Gyakran szinte az áldozatot tekintik vádlottnak, a vádlottat pedig áldozatnak” - Gisèle Pelicot, a felkavaró nemierőszak-sorozat túlélője

Exkluzív interjút adott a Nők Lapjának Gisèle Pelicot, a felkavaró nemierőszak-sorozat túlélője.

A szörnyű események ismertek: Gisèle Pelicot csaknem ötven éven át élt boldognak hitt házasságban, míg 2020-ban véletlenül tudomást nem szerzett arról, hogy férje majdnem tíz éven át rendszeresen elkábította és megerőszakolta, valamint más férfiak számára is lehetővé tette ezt, ráadásul az eseményeket videóra is vette.

Exkluzív interjú Gisèle Pelicot-val

Huszonegy országban, köztük Magyarországon is a napokban jelenik meg Gisèle Pelicot Himnusz az élethez című könyve. A szerző exkluzív interjút adott a Nők Lapjának, a beszélgetés alatt volt férjét, az erőszaktevőt következetesen Monsieur Pelicot-ként említi.

Gisele Pelicot
Gisele Pelicot - Fotó: OpenBooks

Gisèle és Dominique fiatalon találkoztak, és a szerelmük egyben szövetséggé is vált. Három gyerekük született, és bár kapcsolatuk nem volt felhőtlen – anyagi nehézségek és hűtlenségek is tarkították, egyszer Gisèle részéről is –, az asszony alapvetően boldognak érezte a házasságukat.

Egy házasság összeomlik

Gisèle világa 2020. november 2-án omlott össze. Férjét nem sokkal korábban elkapták egy közeli áruházban, amikor nők szoknyája alá fényképezett be. Lefoglalták a számítógépét, amelyen azonban egy sokkal súlyosabb bűncselekménysorozat bizonyítékait találták meg: a férfi csaknem tíz éven át bedrogozta a feleségét, hogy megerőszakolja őt, és más férfiakat is áthívott, hogy ugyanezt tegyék. Az eseményeket filmre vette, és a felvételeket egy „Abúzus” című mappában tárolta. Gisèle-nek minderről fogalma sem volt, amíg férjével együtt be nem hívták a rendőrségre.

Mindenkit érintett a trauma

„Tévedés azt gondolni, hogy az ilyesfajta tragédiák összekovácsolják a családot” – mondta Gisèle a Nők Lapjának. Mindhárom felnőtt gyerekét rendkívül megrázták a történések, de a leginkább lánya, Caroline borult ki, akiről szintén találtak alvó állapotban készült, fehérneműs fotót apja számítógépén, ahogyan Dominique a fiai partnereiről is csinált lesifotókat. „A lányommal, Caroline-nal való kapcsolatom lecsillapodott, igyekszünk gyakran beszélni, de érzem, hogy még mindig milyen sok fájdalom van a szívében. Azt hiszem, sok időre van szüksége, és mindenki a maga módján gyógyul.”

Társadalmunk a tagadást táplálja

Gisèle a rendőrségi és a bírósági eljárás kapcsán azt mondta, hogy az ő esete különleges volt, mert a bizonyítékokat tálcán kínálták, neki csak feljelentést kellett tennie. „Sok más áldozat esetében bonyolultabb a helyzet, mert gyakran nincsenek bizonyítékaik, egyikük szava a másikuk szavával áll szemben, és gyakran szinte az áldozatot tekintik vádlottnak, a vádlottat pedig áldozatnak. Franciaországban, és bizonyára nem csak ott, olyan társadalomban élünk, amely a tagadást és a kétséget táplálja, ami mindig a vádlottnak válik előnyére, és ez tragikus.”

A teljes interjú a Nők Lapja február 25-én megjelenő számában olvasható, de a beszélgetés és a könyv alapján készült cikk már linken is elérhető.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!