Betondarabbal támadt a mentőkre, 2 év börtönt kapott

Másodfokon súlyosbította a Miskolci Törvényszék az ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki betondarabbal dobott meg egy mentőautót.

A férfi még 2022 júliusában támadt rá a mentőkre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körmön, amikor megtudta, hogy élettársát kórházba fogják szállítani. Mint az a Miskolci Törvényszék hétfői közleményében olvasható, kiabálva szaladt a mentőautó sofőrje felé, majd sűrű fenyegetések közepette több alkalommal puszta kézzel beleütött a járműbe. Amikor a mentős megpróbált beszállni az autóba, a vádlott bevágta előtte a kocsiajtót.

Végül ismerősei húzták félre a férfit, aki azonban ekkor felvett egy nagy betondarabot a földről, majd a vezetőfülkében ülő mentős felé hajította azt. A betondarab a jármű szélvédőjét, a belső tükröt, a jobb első ajtóüveget, valamint az esőérzékelőt is megrongálta.

Tettéért a férfit elsőfokon 1 év szabadságvesztés és 2 év közügyektől eltiltásra ítélték. A Miskolci Törvényszék ezt felülírva másodfokon súlyosbított az ítéleten, figyelembe véve, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű és korábban szintén közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt ítélte a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre. Mindezekre tekintettel büntetését 2 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra módosították. Az ítélet jogerős.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!