A legkevésbé stresszes munkák

Szép fizetés, kevés stressz. Nem, nem csak álmodozunk, tényleg készült egy ilyen lista - meg is mutatjuk.

A Business Insider amerikai munkatársai nem mindennapi feladatot tűztek ki maguk elé: elhatározták, hogy megtalálják a legkevesebb stresszel , ugyanakkor a legjobb fizetéssel járó hivatásokat.

Ennek érdekében konzultáltak a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézetének illetékeseivel, és alaposan áttanulmányozták az Occupational Information Network (röviden O­*NET) listáját is. Ez 1-100-ig pontozza a foglalkozásokat, munkaköröket annak alapján, hogy hol mennyi stressz éri a dolgozókat - az alacsonyabb számok kisebb stressz-szintet jelentenek. Az adatokat összesítették, és szinte már meg is voltak azzal a 10-es listával, amelyen a legjobban fizető (évi 70 ezer dollár feletti jövedelemmel kecsegtető), ugyanakkor a legkevesebb stresszel járó hivatások kaptak helyet.

Így rombolja a testet a stressz A stressz folyamatos feszültség vagy idegesség, amely a szervezet válaszreakciója egy vagy több tartós negatív ingerre. A stressznek nem csak pszichés megnyilvánulásai vannak, hanem a test működésére is hatást gyakorol. Sokszor akkorát, ami már súlyos betegségek kialakulását idézheti elő. Kattintson !

Persze, tudjuk, ez Amerika - nálunk némiképp más a helyzet, de úgy gondoljuk, ezt a listát akkor is érdemes átfutni. Íme!

Közgazdász

Stressztolerancia: 59, évi átlagfizetés: 109 230 dollár (31 millió forint).

Csillagász

Stressztolerancia: 62, évi átlagfizetés: 110 220 dollár (31.3 millió forint).

Statisztikus

Stressztolerancia: 64, évi átlagfizetés: 110 560 dollár (31.4 millió forint).

Matematikus

Stressztolerancia: 57, évi átlagfizetés: 112 560 dollár (32 millió forint).

A matematikusi nem tartozik a legstresszesebb munkakörök közé
A matematikusi nem tartozik a legstresszesebb munkakörök közé

Computer hardware engineer

Talán hardverfejlesztő mérnöknek lehetne fordítani.

Stressztolerancia 67, évi átlagfizetés: 114 970 dollár (32.6 millió forint).

Optometrista

Stressztolerancia 70, évi átlagfizetés: 115 750 dollár (32.8 millió forint).

Fizikus

Stressztolerancia 61, évi átlagfizetés: 118 500 dollár (33.6 millió forint).

Jogi oktató

Stressztolerancia 63, évi átlagfizetés: 126 230 dollár (35.8 millió forint).

Computer and Information systems manager

Segít meghatározni egy vállalat információs technológiai céljait, és az ehhez szükséges számítógépes rendszer megteremtéséért is felel.

Stressztolerancia 64, évi átlagfizetés: 141 000 dollár (40 millió forint).

Fogszabályzó orvos

Stressztolerancia 67, évi átlagfizetés: 221 390 dollár (62.8 millió forint).

Forrás: Prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.