A fiatalok többsége emiatt szorong

Ötből négy fiatal tart attól, hogy nem keres majd eleget céljai megvalósításához.

A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka fél attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból – derült ki az OTP Bank kutatásából. A junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készített felmérés szerint a fiataljaink döntő többsége úgy véli, hogy sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiké volt. A fiatalok nem is attól tartanak legjobban, hogy nem lesz munkájuk, hanem attól, hogy nem fognak a céljaikhoz mérten elég pénzt keresni. A legtöbben 30 éves koruk körül látják realitását egy önálló lakásnak, illetve annak, hogy felkészültek legyenek a gyerekvállalásra anyagi szempontból.

megtakarítás, gyűjtögetés, fiatalok anyagi helyzete, spórolás, pénz, felmérés
A fiatalok többsége szerint minél hamarabb el kell kezdeni a megtakarítást. Fotó: Getty Images

Autó, lakás, váratlan helyzetek

A kutatás szerint attitűdjükben erősen jelen van a megtakarítás szükségességének gondolata: tízből nyolc válaszadó szerint minél hamarabb el kell kezdeni a gyűjtögetést. A fiatalok több mint fele ténylegesen meg is takarít, jellemzően konkrét célokra. A 16-17 évesek 53 százaléka autóra, a 18-24 évesek több mint harmada lakásra vagy autóra gyűjt. A kor előrehaladtával a prioritások kissé változnak, a 25-30 évesek 35 százaléka már baj esetére, váratlan helyzetekre tesz félre. Ebből a korosztályból minden harmadik fiatal lakásra gyűjt, amit a lakásfelújítás és az autó követ. A kutatás hatszáz fős mintán, tavaly november-decemberben készült, online kérdőíves formában. A minta reprezentatív Magyarország 16-30 év közötti lakosságára nem, korcsoport, lakóhely régiója, településtípusa és a válaszadók iskolai végzettsége alapján. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!