Ezért lehet baj, ha nincs belső hangod

A kutatók korábban azt feltételezték, hogy a belső hang mindenkinél jelen van - de egy új kísérlet szerint ez nem igaz.

A belső hang hiánya, azaz az anendofázia, ahogyan egy új tanulmányban nevezték, még mindig rejtélyes jelenség. Vannak elképzeléseink arról, hogy milyen ezzel együtt élni, de sokkal kevesebb fogalmunk van arról, hogy milyen következményei lehetnek. Valójában ez a kutatás a csapat legjobb tudomása szerint „az első, amely szisztematikusan vizsgálja, hogy a belső beszédben mutatkozó különbségeknek vannak-e viselkedésbeli következményei” - írja az IFLScience.

Az új eredmények alapján viszont úgy tűnik, a belső hang hiánya negatívan befolyásolhatja a verbális memóriát és a rímeket is nehezebben ismerik fel az érintettek. Bár úgy tűnik, hogy nem befolyásolja a feladatváltási vagy az érzékelési megkülönböztetés képességet. A tesztekben 46 olyan személy vett részt, akik gyenge belső beszédről számoltak be, és 47 olyan, akik saját bevallásuk szerint erőssel rendelkeztek.

belső hang
Te mennyire érzed erősnek a belső hangodat? Fotó: Getty Images

Az első kísérletben olyan szavakra kellett emlékezniük, amelyek hasonlóan íródtak vagy hasonlóan hangzottak. A szerzők azt feltételeztek előzetesen, hogy ha van belső beszéd, akkor az ember a szavakat megismételheti a fejében, hogy segítsen emlékezni rájuk, de ha nincs, akkor ez nehezebb lehet. Az elmélet igaznak bizonyult: a belső hang nélkül élő résztvevők látványosan rosszabbul emlékeztek a szavakra.

Ugyanez volt igaz a második kísérletre is, amelyben a résztvevőknek azt kellett meghatározniuk, hogy két kép tartalmaz-e rímelő szavakat. Azok, akiknek kevésbé volt domináns a belső beszédük, rosszabbul teljesítettek a rímek felismerésében. „Itt is döntő fontosságú, hogy képesek legyünk megismételni a szavakat magunkban, hogy összehasonlíthassuk a hangzásukat. Így tudjuk azt is megállapítani, hogy rímelnek-e” - mondta Dr. Johanne Nedergård, a Koppenhágai Egyetem nyelvésze, a tanulmány egyik társszerzője.

A másik két kísérletben, amelyek a különböző feladatok közötti gyors váltásra és a hasonló alakzatok megkülönböztetésére összpontosítottak, úgy tűnt, hogy az emberek sikere nem függött a belső hangjuktól. "Vizsgálataink alapján belső hangunk tényleg hatással van viselkedésünkre. Ez viszont nem mindig észrevehető, mivel az anendofáziás emberek más stratégiákat alkalmazva érnek el hasonló eredményeket" - magyarázta Dr. Nedergård. Néhányan például arról számoltak be, hogy az egyik feladattípusnál a mutatóujjukkal, a másiknál pedig a középső ujjukkal kopogtattak.

Viszont továbbra is kérdéses, hogy mindezek a megfigyelések mekkora jelentőséggel bírnak, mivel még csak most kezdtek el foglalkozni ezzel a területtel. Dr. Nedergård azt gyanítja, hogy azt is befolyásolhatja, hogy hogyan reagálnak az emberek a különböző terápiákra. Ezért további kutatásokra van szükség az anendofáziával kapcsolatban, hogy több szempontból is megvizsgálják a jelenséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!