Veszélyes szív-érrendszeri tünetek

Egyre többen vannak tisztában vele, hogy a menopauzával megszűnik a nők korábbi relatív védettsége a szív-érrendszeri betegségekkel szemben.

Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta azokra a tünetekre hívja fel a figyelmet, amelyeket ajánlott kivizsgáltatni.

A nőknek figyelniük kell önmagukra is

"A nők sokszor hajlamosabbak legyinteni a tüneteikre, és talán tovább halogatják az orvosi vizitet, mert arra várnak, hogy panaszaik elmúljanak. Az is előfordul, hogy mintegy védekezésképpen minden gyanút keltő tünetet a stresszre , a túlhajszoltságra fognak, ami természetesen valóban sokszor okoz akár komoly gondokat is" - hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona. Van azonban néhány jel, amelyet mindenképpen komolyan kell venni, és egy kardiológiai vizsgálatsorozattal utána kell járni, hogy nem szív-érrendszeri okok állnak-e a háttérben.

A nőknek is figyelniük kell önmagukra
A nőknek is figyelniük kell önmagukra

11 tünet, amellyel érdemes orvoshoz fordulni

Szorongás, nyugtalanság

Mind a tartós szorongás, mind az akut nyugtalanság olyan tünet, amelyet akár több szakorvossal is érdemes kivizsgáltatni. A szívinfarktuson átesett betegek gyakran számolnak be arról, hogy kifejezetten erős nyugtalanságot tapasztaltak az esemény előtt. Természetesen ez az általános tünet nem minden esetben utal szívbetegségre, sokszor "csak" pszichés jelzés, amelyet azonban szintén kezelni kell.

A lábon kihordott szívinfarktus jeleiről részletesen itt olvashat!

Mellkasi diszfomfort

A diszkomfort kifejezés arra utal, hogy nem csupán a kifejezett mellkasi fájdalom lehet szívprobléma jelzője. Sőt a HEART magazin korábbi publikációja szerint a nők 10 %-a nem tapasztalt mellkasi tünetet a szívinfarktus jelentkezésekor. Akik mégis, sokszor égő érzésről, nyomásról, szorításról számoltak be. Ugyanakkor a mellkasi fájdalom oka csak nagyon ritkán szívinfarktus.

Köhögés

A tartós köhögés és a zihálás is utalhat szívbetegségre.

Szédülés

A szédülés, a zavarodottság, a kábaság vagy esetleg az ájulás mindenképpen olyan tünet, amelyet kardiológiailag is ki kell vizsgálni.

Kimerültség

Különösen a nők közt gyakori, hogy szokatlanul erős fáradtságot éreznek a szívinfarktus előszobájában, de a tartós kimerültség mögött is állhat kardiológiai ok, például szívelégtelenség.

Hányinger, étvágytalanság

Gyomorpanaszok, akár hányás is jelentkezhet az infarktus tüneteként.

Fájdalom egyes testrészekben

A mellkasban kezdődő fájdalom gyakran áthúzódik a vállakra, karokra, nyakra, állkapocsra, felső hátra vagy gyomorra - persze, ha és amennyiben jelentkezik egyáltalán mellkasi panasz. A tipikusabbnak gondolt, bal karba kisugárzó fájdalom nem minden esetben alakul ki.

Gyors vagy szabálytalan pulzus

Egy-egy nagyobb dobbanástól vagy fizikai-lelki terhelés után jelentkező gyors szívveréstől nem kell megijedni, ha azonban ezek a tünetek gyakran visszatérnek, vagy más panaszok is társulnak hozzájuk, akkor mindenképpen kardiológushoz kell fordulni. Utána kell járni ugyanis, hogy nem szívelégtelenség vagy szívritmuszavar okozza-e a tüneteket. Ha pedig más akut, erős tünet mellett vannak jelen a pulzusproblémák , akkor azonnal segítséget kell hívni.

Légszomj

Jellemző kardiológiai tünet lehet a légszomj , amikor gyakorlatilag minimális terhelés mellett úgy érezzük, hogy csak kapkodni tudjuk a levegőt.

Verejtékezés

A hideg veríték megjelenése akut szívproblémára utalhat.

Ödémásodás

Szívelégtelenség jele is lehet, ha ödéma , vizesedés jelentkezik egyes testrészeken, például bokánál, lábszáron, hason, valamint gyors súlygyarapodást tapasztalunk, miközben étvágytalanok vagyunk.

"A tünetek jelentkezésekor a legfontosabb tudnivaló, hogy akut, nem múló, esetleg erősödő panaszok esetén késlekedés nélkül hívjunk mentőt. Ha pedig visszatérő, nyugtalanító, akár általános panaszaink vannak, akkor mindenképpen ajánlott a kardiológiai kivizsgálás a szív-érrendszeri okok kizárása vagy korai felfedezése miatt" - figyelmeztet dr. Sztancsik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.