Vérnyomásmérő: hogyan működik?

A vérnyomásmérés az egyik leggyakoribb vizsgálati módszer, már az újszülötteknek is megmérik a vérnyomását, és a háziorvosunk is minden látogatás alkalmával ellenőrizheti a vérnyomást. Hogyan működnek ezek a készülékek, mit érdemes róluk tudni?

A vérnyomás mérése kétféle módon történhet, invazív, illetve nem invazív módon. Az invazív, vagyis a műtéti vérnyomásmérés ad igazán pontos eredményt, hiszen ilyenkor egy néhány milliméter átmérőjű katétert vezetnek a mérés helyére, így az éren belül tudnak mérni. Ezt azonban csak megfelelő körülmények között lehet alkalmazni, a legtöbb vérnyomásmérő azonban nem invazív elven működik, és a felkaron vagy a csuklón méri a vérnyomást.

A vérnyomás mérését egy speciális eszközzel, a vérnyomásmérővel végzik, melynek működési lényege azon a közvetett módszeren alapul, hogy az érfal rugalmas, tehát megfelelő külső erővel összeszorítható, így egy adott rövid érszakaszon a véráramlás megszüntethető. Ezen a rövid érszakaszon utána mérhetővé válik a nyomás.

Minden vérnyomásmérő eszköz alapvetően ugyanazokból a főbb részekből áll, közülük a vizsgálni kívánt érszakaszt az ún. mandzsetta szorítja el, ami rendszerint tépőzárral rögzíthető a karon, és nem más, mint egy szövetzsákban elhelyezkedő, felfújható gumipárna. A mandzsettába pumpált levegő nyomása az izmok és kötőszövetek közvetítésével fejti ki hatását az érfalra, és az eret a felkarcsonthoz szorítva állítja meg a vér áramlását .

Ezek a magas vérnyomás jelei

A vérnyomásmérő pumpájának segítségével, kézzel vagy elektromos kompresszorral hozzuk létre a méréshez szükséges nyomást. Ehhez valamivel (30-40 Hgmm-rel) a szisztolés vérnyomásérték fölé kell felfújni. A vér ugyanis nem tud addig átjutni az elszorított szakaszon, míg az érben a nyomás kisebb, mint a felpumpált mandzsetta nyomása. Ezután a tömlőt óvatosan leengedi, ezt a korszerű vérnyomásmérőkben mikroprocesszor vezérli.

A nyomásmérő egység a hagyományos vérnyomásmérőkön higanyos rendszerű, ma egyre inkább az elektronikus mérőátalakítóval ellátott készülékek terjednek el, és 0-300 Hgmm nyomás mérésére készülnek. A gumitömlő nyomásának csökkenésével egyszer csak elérhető az összehúzódó bal kamra által létrehozott maximális - azaz szisztolés - nyomást, amikor a szív már képes átpréselni a vért az elszorított érszakaszon, és a vér áramlása megindul.

Hogyan működik a vérnyomásmérő?

Amikor azután a szív izomzata elernyed, a mandzsetta nyomása ismét nagyobb lesz az artériában uralkodó nyomásnál, ezért a kívülről szorított verőér ismét összezárul. A mandzsetta nyomását tovább csökkentve a szorítás által okozott akadály végleg megszűnik, és a vér újból akadálytalanul áramlik. Az ekkor mért vérnyomás a diasztolés érték. Sokan úgy gondolják, hogy a kézi vérnyomásmérés során a sztetoszkóppal a pulzust vizsgálja az orvos vagy az asszisztens, valójában azonban az úgynevezett Korotkov-hangokat figyeli a szakember. Ezek a hangok az artéria falának összecsapódásából származnak és szükségesek a szisztolés és diasztolés nyomás beazonosításához.

A mérés végén a kijelzőn a szisztolés és a diasztolés értéket, és az elektromos vérnyomásmérő készülékek esetén a pulzusszámot olvashatjuk le. Az utóbbi években megjelentek, az ujjon, illetve csuklón mérő, elektronikus vérnyomásmérők , főként az utóbbiak által mért vérnyomás közelítőleg megegyezik a felkaron mért értékkel, feltéve, hogy a páciens érrendszere jó állapotban van. Ezért ezek a vérnyomásmérő készülékek lényegében egészséges emberek vérnyomásának ellenőrzésére ajánlottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!