Szívbeteg gyerekeken segíthetünk

Idén is megrendezik a családszervezetek adventi jótékonysági vásárát. A rendezvény bevételéből a szívbeteg gyerekeket támogatják.

A családszervezetek negyedik alkalommal fognak össze egy jó ügy érdekében. Ebben az évben adventi jótékonysági akciójukkal a szívbeteg gyerekekre szeretnék felhívni a figyelmet. Ezért mindenkit várnak december elsején a MOM Sportközpontban, ahol kézműves termékeket, süteményeket, kézzel készített adventi díszeket is árusítanak majd.

szívbetegség, szívbeteg gyerekek, jótékonykodás, adomány, inkubátor
Az idei jótékonysági akció a szívbeteg gyerekekre hívja fel a figyelmet. Fotó: iStock

Inkubátorra gyűjtenek

Az akció célja, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központja egy vagy akár több nyitott inkubátorhoz jusson, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához fontos - magyarázta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) alapítója. Idén emellett online adománygyűjtést is indítottak, amely a Ficsak honlapjáról érhető el. A gyűjtés keretében befolyt összeggel szintén a szívbeteg gyerekeket támogatják. Az egy hete indított online akció során eddig csaknem egymillió forint gyűlt össze.

Nagy segítség az új eszköz

A veleszületett szívhibák ezért veszélyesek - kattintson!

Évente csaknem ezer családban születik szívbeteg gyerek, és jelenleg körülbelül 10-15 ezer gyereket gondoznak szívbetegséggel Magyarországon. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben évente mintegy 500 szívműtétet és 250 szívkatéteres beavatkozást végeznek gyerekeken - ismertette az intézet főorvosa. Mint mondta, a nyitott inkubátorok a náluk megforduló évi száz újszülött kezelésében jelentenének nagy segítséget.

A szívbeteg gyermekeket nevelő családoknak az anyagi támogatáson túlmenően nagy szüksége van a lelki támogatásra is, hogy érezzék, nincsenek egyedül a problémával. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár ezért arra biztat mindenkit, hogy ha teheti, jótékonykodjon és támogassa a beteg gyerekeket.

A családszervezetek egyébként minden évben más ügy mellé állnak. Eddigi akcióik során támogatták a koraszülötteket, a hallássérült gyermekeket és a daganatos, leukémiás gyermekeket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.