Mesterséges verőeret fejlesztettek ki

Svájci kutatók olyan mesterséges verőeret, vagyis aortát fejlesztettek, amelynek segítségével a szív kevesebb energiával pumpálhat vért a szervezetbe.

Azt remélik, a mesterséges aortával késleltethető a szívátültetés, vagy akár szükségtelenné is válhat - olvasható a lausanne-i Műszaki Egyetem (EPFL) közleményében . A világon több mint 23 millió ember szenved szívelégtelenségben, ami azt jelenti, hogy a szív nem képes akkora teljesítményre, amely elegendő vért pumpálna a szervezetbe. A legjobb kezelés jelenleg a szívátültetés, ám a transzplantálható szív ritka. Az EFPL és a Berni Egyetem tudósai alternatív megoldás felé tettek előrelépést. Tanulmányuk az Advanced Science tudományos lapban olvasható.

A kutatócsoport szilikonból és elektródákból álló kicsiny mesterséges aortát fejlesztett ki. Az a terv, hogy közvetlenül a páciens természetes aortabillentyűje mögé ültetik majd be. A stimulátorral végzett kísérletekben azt mérték, hogy a szív által felhasznált energia 5,5 százalékkal csökkenhet. Ha elektromos feszültség keletkezik, a mesterséges csövecske kitágul, hogy a vér könnyebben folyhasson át rajta.

A szervátültetés története Az ember ősi vágya volt, hogy beteg, hiányzó vagy elveszett szerveit, végtagjait pótolja. Milyen műalkotások, mitológiai történetek utalnak erre, és hogy alakult a szervátültetés története a későbbiekben? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.