Ezekre figyeljen, ha nem akar trombózist

A trombózis és annak szövődményei a vezető halálokok egyike nemcsak Magyarországon, a világ több táján is. A betegség kialakulásának okai között több olyan is akad, amelyekről nem is gondolta volna, hogy gondot okozhatnak.

A vérzés - véralvadás egyensúlya

A vér keringése a szervezetben az élet alapfeltétele. Sérülés esetén azonban a vérzés elállítása ugyancsak fontos feladat. A véralvadás egy egymást vízesésszerűen aktiváló enzimatikus folyamatsor, melynek során a sorban aktiválódó véralvadási faktorok és fehérjék részvételével az oldható fibrinogénből oldhatatlan fibrin keletkezik. Az így keletkező alvadék elzárja a sebből kiszivárgó, folyó vér útját, ezzel megakadályozva a súlyos, akár halálos vérveszteséget.

Sajnos azonban a folyamatba több pontos is csúszhat hiba. Abban az esetben, ha túlzott véralvadással állunk szemben, akkor a trombózis kialakulásának esélye megnő. Ilyenkor az erekben, mikrosérülések (amik például a magasvérnyomás következményei), vagy egyéb összetevők hatására megy végbe a folyamat, melynek hatására kialakul a thrombus. Ez később elzárhatja az eret, de leszakadva, a véráramba kerülve, halálos tüdőembóliát is okozhat.

12 tény a mélyvénás trombózisról Tévhit, hogy az ereket elzárni képes vérrögképződés, a mélyvénás trombózis csak az idős, elesett betegeket fenyegeti. Mit kell tudnunk a mélyvénás trombózisról? Kattintson!

Hajlamosító tényezők

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája elmondta, hogy a trombózis okai között szép számmal találhatunk genetikai okokat, de sok más tényező is közrejátszhat abban, hogy a probléma kialakuljon. Ilyenek lehetnek többek között a már említett genetikai okok, melyeknél a leggyakrabban az V faktor úgynevezett Leiden-mutációjával , vagy az MTHFR enzimet meghatározó gének polimorfizmusával találkozhatunk.

A mozgásszegény ülő életmód is hajlamosíthat trombózisra

A mozgásszegény ülő életmód is hajlamosíthat trombózisra

  • Családi halmozódás: a trombózis kialakulásának esélye megnő abban az esetben, ha a családban már előfordult ilyen probléma valakinél.
  • Korábbi betegségek: egyes kórok növelik a betegség kialakulásának esélyét. Fokozottan igaz ez abban az esetben, ha korábban kialakult már trombózis, vagy annak szövődménybetegségei.
  • Jelenlegi betegségek: ebben az esetben főképpen az olyan kórok jelentenek problémát, melyek tartós ágynyugalommal járnak.
  • Életmód: a mozgás hiánya, a nem megfelelő táplálkozás, valamint a túlsúly
  • Szívelégtelenség: a szívet érintő betegségek, de akár a pacemaker is fokozza a gond kialakulásának esélyét.
  • Fogamzásgátló: a rizikóemelés nem kifejezetten a fogamzásgátló tablettákra vonatkozik, minden olyan készítmény ide tartozik, melyek nemi hormont tartalmaznak.
  • Terhesség, műtét: a megváltozott állapotok, mint amilyen a terhesség, vagy egy műtét szintén fokozzák a trombózis kialakulásának esélyét.
  • Dohányzás: sok minden más mellett a cigaretta, a pipa, a szivar, és minden más dohánytermék is a betegség, és a szövődmény problémák kialakulásának esélyét erősen megnöveli, főleg az artériás részen.

A lényeg a megelőzés

A trombózist rendszerint csak akkor veszik észre, már amikor gondokat is okoz, hiszen addig semmilyen formában nem látható, panaszt nem okoz. Ebből következik, hogy ha a fent említett rizikótényezők közül fennáll valamelyik, vagy akár több is, akkor érdemes egy vérből elvégeztethető vizsgálatot csináltatni.

A szakember a laboradatok alapján képes megmondani, hogy fennáll-e genetikai érintettség, vagy azt is, hogy mekkora a rizikója a trombózis kialakulásának. Ha a rizikó magas, akkor a szakember javasolhatja az életmódváltást, de az is elképzelhető, hogy gyógyszeresen is beavatkozik, megelőzve ezzel a komoly problémák kialakulását.

Forrás: Trombózisközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!