Nem jelent meg a munkahelyén, aggódó főnöke mentette meg az életét

Főnöke aggodalmának köszönheti életét egy budapesti férfi. A beosztott ugyanis nem ment dolgozni, ám erről nem szólt senkinek – a vezető pedig azonnal érezte, hogy nagy lehet a baj.

„Kedden nem jelent meg munkahelyén egy budapesti férfi, ami nagy aggodalmat váltott ki a cég vezetőjéből. Többször próbálta telefonon elérni beosztottját, de nem járt sikerrel, így végül úgy döntött, elmegy a férfi lakására, hogy meggyőződjön róla, hogy minden rendben van” – kezdte Facebook-bejegyzését az Országos Mentőszolgálat.

Nem adott magáról életjelet

A dolgozó sem a csengetésre, sem a kopogásra nem reagált, közben viszont minden jel arra utalt, hogy a férfi otthon tartózkodik. A cégvezető ezért kétségbeesetten tárcsázta a 112-es segélyhívót.

„Perceken belül mentők, rendőrök és tűzoltók érkeztek a helyszínre. Miután a rendőrök a kertben élő két nagytestű kutyát elterelték a bejárattól, bajtársaink rögtön a beteghez siettek, akit az ágy mellett, a földön fekve találtak, egyértelmű stroke-tünetekkel – olvasható a beszámolóban.

Mint írták, a cégvezető emberséges hozzáállásának és a helyszínen történt példás csapatmunkának köszönhetően a beteget végül stabil állapotban tudták a legközelebbi stroke centrumba szállítani.

„Ilyen főnököt mindenkinek!”

A bejegyzéshez rövid idő alatt többtucatnyi hozzászólás érkezett, amelyben a beteg főnökének hozzáállását méltatták. Volt, aki úgy vélte, az illető „nem főnök, hanem vezető”, mások pedig csupán annyit írtak, örömmel tölti őket, hogy léteznek ilyen emberséges, tiszteletre méltóan viselkedő főnökök is. Az egyik kommentelő hozzátette: „Ilyen főnököt mindenkinek!”

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!