Büntetés vár a műtétekkel elmaradó kórházakra

Könyvelési, adminisztratív, valamint motivációs eszközökkel kívánja kurtítani a várólistákat az egészségért felelős államtitkár egy új javaslatában.

Büntetni fogják a kórházakat, ha nem teljesítik a műtétek elvárt mennyiségét - derült ki a Népszava cikkéből. Egy újabb, egészségügyet érintő javaslatban megszabnák azt is, hogy egy-egy ellátási formában hány beteget kell műtenie az adott egészségügyi intézménynek.

Sokat nőttek a várólisták

A lap szerint a várólisták az elmúlt időszakban sokat nőttek: míg 2019 tavaszán 25 ezren vártak valamilyen műtétre, idén szeptemberben már 50 ezren. Ha a javaslatot elfogadja a kabinet, akkor eleve csak azok kerülnek várólistára, akiknek 60 napnál többet kell várniuk az ellátásukra. Azok sem szerepelnek majd a várólistán akik az első lehetséges műtéti időpontnál későbbit kérnek – mondjuk azért, mert konkrét orvosra várnak vagy családi programjuk van. Ők egy úgynevezett előjegyzési listára kerülnek.

műtét, várólisták
Büntetni fogják a kórházakat, ha nem teljesítik a műtétek várt mennyiségét. Fotó: Getty Images

Emellett előjegyzési listára sorolják vissza azokat is, akik a tervezett műtétjükre – megfelelő kimentési ok nélkül – nem érkeznek meg. Továbbá kikerülnek a várólistáról azok is, akiknél a műtét már nem használna, mert például annyit romlott az állapotuk. Ők később – orvosilag indokolt esetben – kérhetik felvételüket a listára.

Felpörgetnék a kórházakban is a műtétek számát. Ehhez a jövőben meghatároznák, hogy egy-egy ellátási formában hány beteget kell műtenie az adott intézménynek. Hogyha a beavatkozások elvárt mennyiségét nem teljesítik, a biztosító megszüntetheti az adott tevékenység finanszírozását. Ennek következtében felfüggeszthetik a működésüket is. A műtétek elvégzését gazdaságosabbá is tennék a jövőben, így a várólista-csökkentő ellátásokért eddig utalt 130 százalékos finanszírozást 150 százalékosra növelnék.

A lap szerint idén ősszel 50 ezren várnak valamilyen ellátásra, a legtöbben, csaknem 18 ezren szürkehályog-műtétre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?