Botox lehet a szívritmuszavar új gyógyszere

A botulinum toxin, közismert nevén a botox forradalmasította a kozmetikai ipart azáltal, hogy képes műtét nélkül eltüntetni a ráncokat. Azóta sikerült bizonyítani, hogy egy sor másik területen is eredményesen használhatják az orvosok, például a túlzott izzadás, a görcsök és a hang remegése ellen. És most már a szívritmuszavarokat is megelőzhetik vele.

A botulinum toxin az egyik legerősebb természetes méreg. Testsúlykilogrammonként már 30 pikogramm halált okoz (1 pikogramm (pg) = 1 billiomod gramm = 10−12 g). Azaz egy üvegcsényivel kiirtható lenne az egész emberiség. Nem véletlenül tartják a világ egyik legveszélyesebb anyagának, amelyet a bioterrorizmus szempontjából is a legveszélyesebb vegyület közé sorolnak.

A botox azonban eleddig (leszámítva az olykor halálos kimenetelű ételmérgezéseket) a jó oldalon áll. És most még több jót tehet, mert forradalmasítja a pitvarfibrilláció kezelését, s ezzel számos életet megmenthet.

Létfontosságú a szerepe a szívritmuszavarok (aritmia) elleni védekezésben egy most azonosított fehérjének. A tudósok azt remélik, nemcsak az évente több százezer ember haláláért felelős szívelégtelenség időbeni diagnosztizálását, hanem akár jövőbeli kezelését is előmozdíthatja felfedezésük. Kattintson! A gyógyszerek nem mindig képesek megelőzni a szívritmuszavar , az aritmia kialakulását, különösen, ha az szívkoszorúér bypass műtét után jelentkezik. Az úgynevezett abláció sikeresebb lehet, de ez a katéteres invazív eljárás költséges, és gyakran több kezelésre is szükség van, mire sikerül megszüntetni a ritmuszavart.

A botox kezelés azonban hatékonyabb lehet, mint bármelyik korábbi terápia, ráadásul minimális ráfordítást kíván.

Az amerikai szívritmus társaság tavaly májusi éves közgyűlésén a kutatók már bemutatták egy tanulmány néhány megdöbbentő eredményét. A kutatásba bevont 60, bypass-műtéten átesett beteget, akiknél rendszeresen visszatért a szívritmuszavar, két csoportra osztották. Az első csoport botoxinjekciót kapott a szívet övező zsírszövetbe a bypass-műtét alatt, a második csoport tagjai sóoldat injekciót kaptak.

A botox forradalmasította a kozmetikai ipart

Egy hónappal később a botoxszal kezelt betegek mindössze 7 százalékánál alakult ki aritmia, míg a b placebóval kezelteknél ez az arány 30 százalék volt. Ezt követte az igazi meglepetés, mert az elkövetkező 11 hónapban, a ritmuszavar a placebót kapó betegek 27 százalékánál jelent meg, de a botox-kezelésben részesültek egyikénél sem.

A botoxról természetesen tudják az orvosok, és eddig is ezt a képességét használták ki, hogy képes blokkolni bizonyos izmok működését elég huzamos ideig. A szív aritmiájának megakadályozása is ezen az úton történhet.

A kutatók arra számítottak, hogy a botox hatása három-hat hónap után elmúlik az injekció beadása után, és meglepődtek, hogy mennyivel tovább kitartott. Jelenleg csak feltételezések vannak róla, hogy ez miért történt. A klinikai vizsgálat túl kicsi volt ahhoz, hogy a jelenlegi kezelési gyakorlaton széles körben változtasson, s eltart még egy ideig, hogy a botoxinjekciók szívre gyakorolt hatásait alaposan felderítsék. A kutatók azonban úgy vélik, hogy ez az eljárás potenciálisan „megváltoztathatja a játékszabályokat”.

Forrás: www.healthnewswebsite.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.