Halálos baktérium szabadult ki egy laborból

Veszélyes és gyakran halált okozó, bioterrorizmushoz is felhasználható baktérium szabadult ki tavaly egy Louisiana állambeli főemlőskutató-központ szuperbiztonságos laboratóriumából - jelentette helyi idő szerint vasárnap a USA Today című napilap.

A hatóságok az újság szerint azt mondták, hogy az embereket semmilyen veszély nem fenyegeti, bár a szennyezés kiterjedését egyelőre nem ismerik. Vizsgálják, hogyan kerülhetett ki a baktérium a tulane-i nemzeti főemlőskutató-központ laboratóriumából, ahol a szakemberek a kórokozó elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak. 2014 novemberében vagy még korábban történhetett a baj, a projektet ideiglenesen felfüggesztették.

Egy, a globális fenyegetésekről szóló dokumentum kiemeli: az antibiotikumok helytelen alkalmazása akár oda is elvezethet, hogy egyes bakteriális fertőzésekre a jövőben egészen egyszerűen nem lesz gyógyszer. A cikk folytatódik, kattintson! A kutatóközpont körülbelül 80 kilométerre található az Egyesült Államok déli részén lévő szövetségi állam legnagyobb városától, New Orleanstól. Az érintett mikroorganizmus neve latinul Burkholderia pseudomallei vagy más néven Whitmore-bacilus. Elsősorban Délkelet-Ázsiában és Ausztrália északi részén fordul elő, és a szennyezett talajjal vagy vízzel való közvetlen érintkezéssel kerülhet emberre és állatra. Azok közé az anyagok közé sorolják, amelyeket bioterrorizmusra lehet felhasználni.

Az elszabadult baktériumok bioterrorizmusra is alkalmasak lehetnek

A hatóságok közölték, hogy a baktériumot nem észlelték a kutatóközpont területén, ugyanakkor tavaly novemberben megfertőződött négy rhesusmajom (makákó), amelyeket a külső, bekerített részen őriztek, de egyszer sem használták őket a vakcina kifejlesztését célzó kísérleteknél.

A USA Today szerint a megbetegedett állatok közül kettőt elaltattak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a majmok feltehetőleg akkor kerülhettek kapcsolatba a baktériummal, amikor a komplexum állatkórházában kezelték őket.

Januárban egy szövetségi ellenőr betegedett meg 24 órával azután, hogy felkereste a tulane-i központot, de lehet, még a látogatás előtt támadta meg szervezetét a baktérium, mivel előzőleg külföldi kiküldetésen volt. Andrew Lackner, a kutatóközpont igazgatója elmondta, hogy eddig a létesítmény területéről vett 39 talaj- és 13 vízmintát vizsgáltak meg, de egyikben sem fedezték fel a baktérium nyomait.

A USA Today szerint azonban ennyi minta tesztelése kevés a kórokozó kimutatásához. A napilap úgy tudja, hogy a központ illetékesei szükségesnek ítélték meg a vizsgálatok folytatását. "Rendkívül komolyan vesszük a történteket. Ez az egész nagyon nyugtalanító számunkra" - hangsúlyozta Lackner.

Richard Ebright, a New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik biológiai biztonsági szakértője az újságnak azt mondta: "nagyon aggasztó", hogy nem tudják megállapítani, miként terjedhetett szét a baktérium.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.