A stroke gyógyulási esélyei (2)

Az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment át a stroke kezelése, így mára a szélütés túlélési aránya, illetve a szövődmények elkerülésének mértéke is sokat javult.

Nagy-Britanniában ötpercenként kap valaki stroke-ot: élete során minden negyedik embernél kialakul az életveszélyes állapot. A korábbi állásponttal ellentétben nemcsak az idősebbeknél, hanem a fiatalabb generációnál is magas lehet a kockázat, sőt a probléma akár gyerekeket is érinthet: évente 400 brit gyermeket ér szélütés.

Mi a teendő, ha valakinél a stroke tünetei jelentkeznek? Melyek egyáltalán ezek a szimptómák? Részletek itt.

A következmények néhány évtizede még jóval tragikusabbak voltak. A stroke-on átesett betegek hosszú rehabilitációra számíthattak, amelynek végén csak a szerencsés keveseknek sikerült a teljes felépülés, a többségnek a mozgása, valamint a beszéde is jelentősen károsodott. Manapság viszont már 80 százalékos a túlélési esély szélütés esetén a briteknél, továbbá 60 százalék arra vonatkozóan, hogy a stroke után néhány héttel a beteg visszatérhessen megszokott napi rutinjához, hivatásához.

Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a stroke kezelése
Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a stroke kezelése

A megelőzés és a kezelés is egyre hatékonyabb

Stroke esetén is rendkívül fontos a megelőzés. A kiegyensúlyozott étrend, a rendszeres testmozgás, illetve a koleszterin- és vérnyomáscsökkentő gyógyszerek megfelelő alkalmazása hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkenjen a stroke-os esetek száma a szigetországban. Sokat javultak a statisztikák a mégis bekövetkező esetek terén is, így a vérzéses stroke (agyvérzés) és a leggyakoribb, a stroke-ok mintegy 80 százalékát kitevő iszkémiás stroke esetében.

Vérrögoldás és -eltávolítás

A kilencvenes évek közepe táján történt az első forradalmi előrelépés a stroke kezelésében, ekkor kezdték el ugyanis alkalmazni a trombolízisinjekciókat . Ezek a vénába adott vérrögoldó injekciók is bizonyították, hogy a stroke-ot kapott beteg állapota kezeléssel javítható. Fontos viszont az idő: amennyiben a tünetek jelentkezése utáni első négy órában segítséget kap a beteg, feljegyzések szerint 30 százalékkal kevesebb eséllyel alakul ki nála bármiféle fogyatékosság a következő három hónap során.

A trombolízis ismert és elismert eljárás, de a 2013 óta alkalmazott trombektómia , vagyis az artériás vérrögeltávolítás még hatékonyabb. A tünetek jelentkezése után hat órán belül elvégzett beavatkozás még a trombolízisnél is nagyobb mértékben javítja a stroke-ot kapott betegek esélyeit: a páciensek felénél nem kell számolni semmiféle tartós fogyatékossággal (vagy csak nagyon enyhe mértékűvel).

Gyógyszeres kezelés

A Daily Mail egy anakinra nevű készítményt is említ, amely meggátolja az IL-1 nevű fehérje termelődését a testben. Ennek az anyagnak a keletkezését a sérülésekre adott válaszreakció váltja ki, a stroke-on átesetteknél azonban blokkolja az agyban és az erekben a véráramlást. A fehérje termelődésének blokkolásával viszont csökkenthető a károsodás mértéke vérzéses és iszkémiás stroke esetében is. Szakemberek azt remélik, hogy a gyógyszer alkalmazása lehetővé teszi a jövőben a szélütésen átesett betegek életminőségének javulását, valamint - időben alkalmazva - segít csökkenteni a beszéd- és a mozgáskárosodás mértékét is.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!