Hogy pontosan mit érdemes tudni róluk, arról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.
A heparin és története
A heparint 1916-ban Jay McLean vonta ki a májból (hepar) medikuskorában, aki a jelentős felfedezés után elment körzeti orvosnak, de már ennyi is elég volt neki a halhatatlansághoz. Az un. frakcionálatlan heparin sokáig a legjobb véralvadásgátló volt, azonnal hatott, de csak bőr alá adható formában volt alkalmazható. A heparin tulajdonképpen a legnegatívabb töltésű molekulája szervezetünknek, az úgynevezett mastocyták termelik, és belőlük szabadul fel igen kis mennyiségben élettani körülmények között is. Töltése miatt rengeteg anyagunkhoz, sejtjeinkhez, receptorainkhoz stb. kötődik. Tulajdonképpen egy poliszacharid, hosszú cukorlánc, de teljesen pontosan ma sem ismerjük szerkezetét. Ezek a molekulák különböző lánchosszúságú fragmenteket, részeket alkotnak, ezért a 60-as években "megpucolták" a heparint úgy, hogy legalább molekulasúly szerint nagyjából azonos nagyságú láncokból álljon: így gyártották a cégek az un. alacsony molekulatömegű heparinokat (LMWH).
A heparin és az un. alacsony molekulatömegű heparinok széles körben alkalmazott véralvadásgátlók , amelyek a szervezet egyik természetes véralvadásgátló molekulájának, az antithrombin III-nak és a véralvadásban szereplő összes enzimnek - a mi szempontunkból a legfontosabb az aktivált X faktor és a thrombin - inaktív komplexbe kötődését gyorsítják meg.
Forgalomban vannak alacsony molekulatömegű heparinok (LMWH), melyek kevesebb mellékhatással rendelkeznek, biohasznosulásuk csaknem 100%-os. A heparinok alkalmazása a mélyvénás trombózis /tüdőembólia igen hatásos kezelési és prevenciós módja: bőr alá, injekció formájában kell bejuttatni. Ezt szükséges alkalmazni például a legtöbb műtét után, sokaknál császármetszést követően, trombózis/tüdőembólia után, dialízis során, valamint várandósság során a trombózisra való fokozott hajlam esetén (LMWH-kezelés). Ez utóbbi igen fontos, mivel a terhesség önmagában is megnöveli a vérrögök kialakulásának esélyét, ezért ez idő alatt gyakrabban lép fel trombózis. Jó oldala, hogy nem jut át a méhlepényen és nem választódik ki az anyatejjel, így biztonságos (ellentétben a többi véralvadásgátlóval) mind a várandósság, mind a szoptatás során. Mindemellett kardiológiai alkalmazása is igen elterjedt invazív beavatkozások esetén.
Miként kell alkalmazni a heparininjekciót?
A heparintinjekciót a fertőtlenített bőr alá, vénába kell bejuttatni, szakorvos által meghatározott dózisban. Emiatt alkalmazása kissé nehézkes. Leggyakrabban hasfalba szúrják, ám vannak, akik felkarba, combba adják be. Naponta változtatni kell a beadás helyét, de a lényeg, hogy zsírszövetbe adjuk.
Heparin esetén a terápia első két hetében fontos a heti kétszeri vérlemezkeszám-mérés, valamint a májfunkciók ellenőrzése is, a heparin adagolását tehát ellenőrizni kell. LMWH esetén egyedül a vérlemezkeszám mérése szükséges.
Milyen mellékhatásokra számítsunk?
A legtöbben enyhe fájdalomról, kékes-lilás elszíneződésről , keményebb csomókról, vérömlenyekről számolnak be (ezért legjobb a tűt nem légteleníteni!). Mint minden véralvadásgátlónál, itt is számolni kell a kicsit hosszabb alvadási idővel és erősebb menstruációs vérzéssel, ám amennyiben a vérzékenységre utaló panaszok jelentősebbek (pl. gyakori, erős orrvérzés, ínyvérzés, véres vizelet), úgy mindenképp tájékoztassuk kezelőorvosunkat. Ezek mellett viszonylag ritka mellékhatás lehet a fokozottabb hajhullás, illetve hosszabb alkalmazás során csontritkulás léphet fel. Előfordulhatnak továbbá megemelkedett májenzim-értékek, illetve allergiás reakció is. Hogy át kell-e térni más készítményre, arról minden esetben a kezelőorvos dönt: önhatalmúan ne hagyjuk abba a terápiát.
Érdemes tisztában lenni végül a heparin egy ritka, ám igen súlyos mellékhatásával, a HIT-tel (heparin indukálta trombocitopénia), amely a vérlemezkeszám csökkenésével jár, és paradox mód trombózist okozhat. (A trombocitaszám ellenőrzése a sokkal gyakoribb HIT korai felismerésének érdekében fontos.) Két formája van, amelyből az egyik reverzibilis, és a terápia kezdetén, általában az első 4 napon jelentkezik. Másik típusa azonban életveszélyes állapot, a kezelés 5-11. napján lép fel, a vérlemezkeszám pedig vészesen lecsökken. Ezért van az ajánlásokban, hogy a heparin- és az LMWH-adás utáni hetekben kétszer javasolt a vérlemezkeszám ellenőrzése - mondja prof. Blaskó, a Trombózisközpont specialistája.
