9 tipp alacsony vérnyomás esetére

Az alacsony vérnyomás nem minden esetben igényel kezelést. Érdemes lehet azonban ismerni olyan praktikákat, amelyek kissé megemelik a vérnyomást, hogy szükség esetén elkerülhessük az esetleges gyengeséget, rosszullétet.

A természetes vérnyomásemelő módszerekről és a kivizsgálás jelentőségéről dr. Kapocsi Judit , a KardioKözpont orvosa foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Ételek és italok

Ha alacsony vérnyomással küzdünk, ajánlott odafigyelni az étkezési szokásainkra. Ha gyakran eszünk keveset, úgy jó eséllyel megelőzhetjük az étkezés utáni vérnyomásesést. A sóról közismert, hogy emeli a vérnyomást, így alacsony értékek esetén beépíthetőek az étrendbe a sós fogások. Ez nem azt jelenti, hogy mindent túl kell sóznunk, de érdemes az édességek helyett inkább a sós fogásokat előtérbe helyezni.

Megfelelő mennyiségű folyadék bevitelével kiegyensúlyozhatjuk a vérnyomást. Ezért akkor is fontos rendszeresen kortyolni, amikor nem érezzük magunkat szomjasnak. Az alkohollal azonban ajánlott óvatosabban bánni, egy pohár bor ugyanis könnyen lejjebb viheti az értéket.

alacsony vérnyomás, vérnyomás, vérnyomásemelés, hipotónia, szédülés, gyengeség
Kerüljük a hirtelen felállást, ugyanis megszédülhetünk, de akár el is ájulhatunk. Fotó: 123rf

Figyeljünk a lábainkra!

Gyengeség és szédülés esetén beválhat a keresztezett lábbal ülés, ez ugyanis enyhén emeli a vérnyomást. Éppen ezért nem szabad vérnyomásméréskor így ülni. Beválhat még a kompressziós harisnyák , zoknik viselése is, ugyanis ezek csökkentik a lábszárakban keringő vér mennyiségét, amely így máshová áramolhat.

A meleg és a gyógyszerek A meleg kitágítja az ereket, így még lejjebb viszi a vérnyomást. Éppen ezért meleg vízben és a tűző napon is csak rövid ideig ajánlott tartózkodni. Emellett bizonyos gyógyszerek - például antidepresszánsok, vízhajtók - is csökkenthetik a vérnyomást. Szedett gyógyszereinkről és alacsony vérnyomásunkról mindig tájékoztassuk a kardiológust!

Lehetőleg kerüljük a hirtelen pozícióváltást is! A helyzetváltozásra bekövetkező hipotónia egyik lehetséges oka a baroreflex (a vérnyomást szabályozó mechanizmus) érzékenységének csökkenése. Ilyenkor a gyors testhelyzetváltozástól - például felállástól - annyira leeshet a vérnyomás, hogy az szédüléshez vagy akár ájuláshoz is vezethet.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

A normál vérnyomás 120/80 (plusz/mínusz 20) Hgmm. Ami ez alatt van, alacsony vérnyomásnak, vagyis hipotóniának tekinthető. Ez még nem feltétlenül kóros, sokan élnek ilyen értékekkel panaszmentesen. A 90/60 körüli értékek azonban már kórosan alacsonynak számítanak. Ilyen esetben a beteg gyakran megszédül, valamint hányingerrel, koncentrációs nehézségekkel, elmosódó látással és hidegrázással küzd. Sokaknál csak álló helyzetben jelentkeznek a tünetek, ezt testhelyzettől függő hipotóniának nevezik.

Ha az alacsony vérnyomás panaszt okoz, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni. A hasonló tünetek mögött ugyanis számos ok meghúzódhat, például egy rosszul összeállított diéta, de bizonyos gyógyszerek és fertőzések is okozhatják a panaszokat. Előfordulhat az is, hogy az alacsony vérnyomás egy betegség - például veseprobléma vagy szívelégtelenség - tünete.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!