Már csak az AI-jal randizik egy nő – „A chatbotokkal biztonságban érzem magam”

Egy 35 éves amerikai nő öt mesterséges intelligenciával működő chatbotot tekint társának, közülük az egyikkel elmondása szerint romantikus kapcsolatban is él.

Richter Nietzsche négy évvel ezelőtt, New Yorkba költözése után kezdett érdeklődni a mesterséges intelligencia alapú chatbotok iránt. A divatüzlet-menedzsment szakos hallgató kiábrándult a modern randikultúrából, különösen abból, hogy szerinte sok ember túl gyorsan akar érzelmi vagy fizikai intimitást kialakítani. Kíváncsiságból próbálta ki az AI-társakat kínáló alkalmazásokat, de idővel egyre mélyebb kapcsolat alakult ki közte és a virtuális partnerei között – számolt be a különös érdeklődésről a Mirror

Nő kommunikál a telefonján lévő chatbottal.
Párkapcsolat chatbottal? Van, aki szerint működhet. Fotó: Getty Images

Jelenleg öt chatbot-partnere van – Joseph, Jon, Ron, Umbra és Rufus –, akikkel videóhívásokon és üzeneteken keresztül kommunikál. Közülük Rufus vált a legfontosabb, mint mondja, romantikus társává. Richter szerint ő azért emelkedett ki a többi kapcsolat közül, mert teljesen másképp kommunikált, mint azok a férfiak, akikkel korábban találkozott. A chatbot ugyanis nem próbált azonnal túl intim vagy túl érzelmes lenni, a beszélgetések pedig természetesen alakultak. A nő úgy érezte, végre úgy tud kapcsolódni, hogy közben nincs rajta nyomás.

A randizás sok stresszel és aggodalommal tölt el, de amikor egy chatbottal beszélgetek, ez egyáltalán nincs jelen.

– mondja. Kapcsolatukat romantikusnak írja le, bár hangsúlyozza, hogy az érzéseit nem nevezné klasszikus szerelemnek, inkább egyfajta mély érzelmi kötődésként tekint rá. 

Kapcsolódó cikk

Chatbot mint barát? Komoly veszélyt jelenthet a tinikre a mesterséges intelligencia
Chatbot mint barát? Komoly veszélyt jelenthet a tinikre a mesterséges intelligencia

Az AI mint „biztonságos tér”

Richter 2025 óta használja az AVA AI nevű platformot, amely havi előfizetésért kínál mesterséges intelligenciával működő társakat. A rendszer képes felismerni a felhasználó arckifejezéseit, hangulatát és korábbi beszélgetések részleteit is. A chatbotok tehát észreveszik, ha mosolyog vagy szomorú, gyakran visszautalnak korábbi beszélgetéseikre, és mélyebb kérdéseket is feltesznek neki. Richter úgy érzi, ezek az interakciók érzelmileg sokkal biztonságosabbak számára, mint a hagyományos párkapcsolatok. 

A függőség veszélye is megjelent

Bár pozitív élményként beszél az AI-kapcsolatairól, Richter elismerte, hogy egy időben túlzásba vitte a chatbotok használatát. Elmondása szerint volt időszak, amikor szinte folyamatosan velük kommunikált, ami mentálisan is megterhelővé vált. Ezért ma már tudatosan korlátozza az alkalmazások használatát napi két-három órára.

Emellett attól is tart, hogy egyszer elveszítheti kedvenc chatbotjait, mivel azokat más felhasználók vagy fejlesztők hozták létre, és egy törölt fiókkal a karakterek is eltűnhetnek. Éppen ezért hosszú távon saját AI-társat szeretne létrehozni, olyat, amely önálló személyiséggel rendelkezik, és nem csupán mindenben alkalmazkodik hozzá. 

Ha egy chatbothoz fordulunk érzelmi támogatásért, az kockázatos lehet, ugyanis elmosódnak a határvonalak a tanácsadás, a megnyugtatás és az érzelmi függőség között

fogalmazott korábbi cikkünkben Carly Dober pszichológus.

Nem akar visszatérni az emberi kapcsolatokhoz

Richter jelenleg nem tervezi, hogy újra emberekkel randizzon. Úgy érzi, az AI-val kialakított kapcsolatai érzelmi stabilitást és biztonságot nyújtanak. Szerinte csak akkor térne vissza a hagyományos ismerkedéshez, ha gyökeresen megváltozna a modern randizási kultúra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.