Pikkelysömör a nemi szerveknél: ezek a fontos tudnivalók

A pikkelysömör a test több részén, így a nemi szerveknél is megjelenhet. Bár számos nehézséget okozhat - például a szex terén -, vannak módszerek, amik megkönnyíthetik a problémával való együttélést.

A pikkelysömör vagy pszoriázis egy krónikus lefolyású, nem fertőző, immunológiai gyulladás miatti bőrbetegség. Legfőbb jellemzője a bőrfelszínen megjelenő vörös színű, fehéren hámló, több centiméter nagyságú bőrtünetek kialakulása. A test számos részén feltűnhet, így például a hajas fejbőrön, a végtagok feszítő felszínén, a tenyéren, talpon, a combokon, de még a nemi szerveknél is.

Bőrfelületek, ahol megjelenhet a pikkelysömör - részletek .

Mint azt a The Healthy írja összefoglaló cikkében, a a betegség gyakran jelentkezik a nemi szerveken, a páciensek kétharmada tapasztal pikkelysömörös tüneteket az említett területen. Amellett, hogy ezek a panaszok sok kellemetlenséggel járnak, hiszen egyebek mellett viszketnek és fájnak, az élet számos területén is nehézségeket okozhatnak az érintetteknek. "Az intenzív fizikai tünetek, illetve a szexuális egészségre, intimitásra gyakorolt negatív befolyása miatt a nemi szerveknél megjelenő pikkelysömör rossz hatással lehet a betegek pszichoszociális működésére" - mondja dr. Saakshi Khattri, a New York-i Mount Sinai kórház Icahn Orvostudományi Egyetemének adjunktusa.

Kiket érinthet leginkább?

A Journal of the American Academy of Dermatology című folyóiratban 2015-ben közzétett tanulmányból kiderült, hogy a következők jelentősen növelhetik a nemi szervi régióban megjelenő pikkelysömör rizikóját: fiatal életkor, férfi nem, súlyos pikkelysömör és a fejbőrön, illetve a körmökön megjelenő pikkelysömör. A nemi szervi tünetek észlelhetőek a comb és a nemi szervek közötti hajlatban, a comb belső részén, a hüvelyben, a péniszen, a herezacskón, illetve a nemi szerv fölött lévő területen. A jellemző szimptómák közé tartozhat a bőr vörössége, felszakadása, a fájdalom és az erős viszketés - fontos tudni, hogy a panaszok súlyosbodhatnak, ha az érintett izzad, vagy ha a terület dörzsölésnek vagy egyéb irritációnak van kitéve.

Dr. Bruce Strober, a Yale Egyetem bőrgyógyász professzora szerint, amikor a pikkelysömörös foltok a hajlatokban (hónalj, ágyék), a mell alatti részen, a nemi szervek, illetve a fenék bőrredőiben tűnnek fel, inverz pikkelysömörről beszélünk.

A nemi szervi régióban megjelenő pikkelysömör is igen kellemetlen tud lenni.
A nemi szervi régióban megjelenő pikkelysömör is igen kellemetlen tud lenni. Fotó: Getty Images

Sokan szégyellik a tüneteiket

Azon érintettek esetében, akiknél a nemi szervi területen jelentkezik pikkelysömör, nagyobb a valószínűsége a depresszió, illetve a szexuális zavarok kialakulásának, szemben azokkal, akiknél a pikkelysömör nem érinti a nemi szerveiket - mutatott rá a Journal of the American Academy of Dermatology egyik tanulmánya, amely más lényeges megállapításokat is tett azzal kapcsolatban, hogy a nemi szervi pikkelysömör hogyan befolyásolhatja a szexuális életet. A vizsgálatban részt vevők közel egyharmada azt tapasztalta, hogy tüneteik rosszabbodtak a közösülés után, 43 százalékuk szerint pedig a szex fájdalommal járt. "A betegek gyakran szégyellik a nemi szervet érintő pikkelysömört, és nem említik orvosuknak, pedig a probléma kezelése nagyon fontos" - mondja a tanulmány szerzője, dr. Caitriona Ryan, az írországi University College Dublin docense.

Kezelési lehetőségek: mi segíthet, és mi nem?

Bár a nemi szervi régióban lévő pikkelysömör kezelése kihívást jelenthet, hiszen a bőr ezeken a területeken általában vékony és érzékeny, a megfelelő módszer segítségével jellemzően gyorsan enyhül a panasz - néha már 48-72 órán belül - hangsúlyozza dr. Strober. Az orvosok kezdetben általában helyi kezeléssel próbálkoznak, például enyhe szteroidokat alkalmaznak (a szteroidok nagyobb dózisban elvékonyíthatják a bőrt, ezért vigyázni kell velük). Szteroidmentes helyi hatású készítmények is szóba jöhetnek, például immunmodulátorok, amelyek csökkentik a gyulladást és a viszketést. Bizonyos esetekben gombaellenes és antibakteriális hatású szerekre is szükség van: amikor ugyanis a pikkelysömörös tünetek a bőrredőkben jelentkeznek, a gombák, baktériumok könnyebben elszaporodhatnak az érintett területen. Ha a helyi szerek nem segítenek, az orvos szisztémás kezelést, például biológiai szerek használatát javasolhatja (a biológiai szerek a gyulladás előidézésében részt vevő kulcsfontosságú fehérjék blokkolásával fejtik ki hatásukat).

Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (AAD) arra figyelmeztet, hogy vannak viszont olyan kezelések, amelyeket a nemi szervi régióban megjelenő pikkelysömörnél mellőzni kell. Ilyen például a fényterápia, amely növelheti a nemi szervi rák kockázatát. A kőszénkátrány-alapú termékek pedig erősen irritálóak lehetnek, ha a nemi szervek környékén használják őket, ezért ezeket is célszerű hanyagolni.

Amire még figyelhetünk a gyógyszereken túl

A gyógyszerek előírás szerinti alkalmazása mellett vannak más dolgok is, amelyek segíthetnek csökkenteni a pikkelysömör fellángolásának veszélyét - a nemi szervi régióban is. Amennyire lehet, kerüljük az olyan triggereket, mint a stressz vagy a bőr megsérülése. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a minőségi alvás és a rendszeresen végzett relaxációs gyakorlatok segítik az immunrendszer egészségesebb működését, és a stressz-szint enyhítését. Fontos, hogy kizárólag kímélő, illatanyagmentes termékeket (szappant, hidratáló krémet) használjunk a nemi szervi régióban, amelyek nem irritálnak. A WC-papír is legyen jó minőségű: minél puhább az anyag, annál kisebb a betegség fellángolásának veszélye. Viseljünk laza, jól szellőző alsóneműt és ruházatot, így elkerülhetjük a bőrfelület kidörzsölődését.

A szexszel kapcsolatban is van néhány lényeges tudnivaló: az érintettek nyugodtan élhetnek nemi életet, hiszen nem fertőznek. Amennyiben azonban a bőr gyulladt vagy egyéb kellemetlen tünetek tapasztalhatóak, érdemes tartózkodni a szextől. Az aktus után óvatosan mossuk le az intim területet, ez segít csökkenteni az irritációt, és megelőzheti a tünetek fellángolását vagy súlyosbodását. A férfiaknak érdemes síkosított óvszert használniuk, ami csökkenti a gyulladt terület irritációjának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.