Négy mentésirányító is érintett lehet Gálvölgyi János ügyében

Több vizsgálat is indult, miután a mentők 40 perc után sem értek ki Gálvölgyi Jánoshoz. A színész már túl van az életveszélyen, levették a lélegeztetőgépről.

Az RTL Híradónak Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) alelnöke azt nyilatkozta, hogy tudomásuk szerint 4 mentésirányításon dolgozó kollégájuk is érintett lehet Gálvölgyi János ügyében

„Úgynevezett továbbcsorgó hívás volt. Ez ugye azt jelenti, hogy befut az irányítóközpontba egy hívás. Mivel ott nincs szabad kapacitás kezelni ezt a hívást, tovább csorog egy másik irányítóközpontba. Ez történt valószínűleg ebben az esetben is" - nyilatkozta. 

Szerinte ez az eset is azt mutatja, hogy kevés az ember a mentőszolgálatnál, ennek lehet a következménye az is, hogy nem mindig tudnak időben a helyszínre érni.

Gálvölgyi János
Gálvölgyi János már túl van az életveszélyen. RTL/ Ágota Csaba

Az OMSZ ezzel kapcsolatban azt közölte a Híradóval, hogy „a segélyhívás fogadásának helyszíne irreleváns a mentési beavatkozások szempontjából”, mert a „beteghez mindig a legközelebbi megfelelő szintű mentőegységet riasztják”.

Ahogy azt mi is megírtuk, Gálvölgyi János már túl van a közvetlen életveszélyen, levették a lélegeztetőgépről.

Mivel a mentők több mint 40 perc után sem érkeztek ki, a család kocsival vitte be a színészt a legközelebbi kórházba. Azóta több vizsgálat is indult az ügyben, és rengeteg kritikát kaptak a mentőszolgálatnál dolgozók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!