Szívelégtelenség: halálos, de kezelhető

A Magyar Kardiológusok Társasága idén második alkalommal hívta fel a lakosság figyelmet a szívelégtelenség veszélyeire. A hazánkban is sokakat érintő betegség elleni hatékonyabb küzdelem érdekében Magyarország kardiológusai ismét csatlakoztak az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez, és egy társadalmi célú kampánnyal próbálják ráirányítani a figyelmet erre a nagyszámú beteget érintő halálos kórállapotra. A Társaság május 7-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként, azonban azt is szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán 24 óráig érezzék fontosnak szívük egészségét, hanem egész életük során fordítsanak rá kellő figyelmet.

A szívelégtelenség a szív működésének olyan zavara, melynek következtében a vérkeringés nem tudja biztosítani a szervek és szövetek számára a mindenkori igényeknek megfelelő oxigént és tápanyagot. Emiatt a beteg fáradékonyságról és nehézlégzésről számol be. Enyhébb esetben ez csak terheléskor jelentkezik, súlyos esetben már nyugalomban is vérellátási zavar, és a fontos szervek, mint például a vese és az agy működési zavara jöhet létre.

A nemzetközi adatok alapján a felnőtt lakosság mintegy 3 százaléka szenved szívelégtelenségben, ez az Európai Kardiológus Társaság által képviselt országokban mintegy 15 millió beteget jelent. A 65 év fölöttiek körében a betegség megjelenése még jellemzőbb, az akár elérheti a 10-20 százalékos arányt is. Magyarországon 300.000-400.000 szívelégtelenségben szenvedő beteggel számolhatunk. Ezek az arányszámok folyamatosan növekednek, részben a népesség fokozatos elöregedése, részben az egyéb szívbetegségek hatékonyabb kezelése következtében. Az elmúlt 15 év terápiás sikerei ellenére a betegség progresszív lefolyású és magas halálozású. A betegség felismerését követő 5 éven belül a halálozás eléri vagy meghaladhatja a daganatos megbetegedések mortalitási adatait. Megfelelő ellátás nélkül a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapota fokozatosan romlik.

A Társaság annak érdekében, hogy megpróbáljon javítani a fenti statisztikai adatokon, valamint, hogy megvalósítsa a betegek tájékoztatásával kapcsolatos céljait, országos méretű kampányt indít, amelyben a helyi kardiológusok is aktívan kiveszik a részüket. A kardiológusok mellett az orvosi rendelőkbe elhelyezett információs szórólapok, plakátok is a szívelégtelenségben valamilyen módon érintettek megsegítésére szolgál. Ezek mellett a Társaság online felületen is gondoskodik a betegekről, hiszen a www.szivelegtelensegnap.hu honlap révén igyekszik azt a tudásbázist megteremteni és biztosítani, amely szükséges a betegség jobb megértéséhez és a hiedelmek eloszlatásához. A szívelégtelenséget ugyanis – habár nem gyógyítható állapot – kezelhető kórként tartják számon, amellyel gondos odafigyelés mellett együtt lehet élni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!