Ők az ország kedvenc fiatal gyermekorvosai

Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H gyógyvarázs 20 éves jubileuma alkalmából létrehozott K&H jövő gyógyítói díjat.

A K&H eddig közel 900 millió forint értékben támogatta a magyar gyermekegészségügyet innovatív eszközökkel, most pedig azokat a 40 év alatti gyermekorvosokat helyezi reflektorfénybe, akik a szívből jövő gondoskodás mellett a legkorszerűbb technológiákkal gyógyítják kis betegeiket. A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei fiatal, 40 év alatti orvosok, közülük hárman házi gyermekorvosok, ketten kórházban dolgozó szakorvosok, hárman pedig még a szakvizsgájuk előtt álló, de a korszerű eljárások mellett már elkötelezett rezidensek.

Díjazták a legnépszerűbb gyerekorvosokat

„A K&H gyógyvarázs 20. évfordulója alkalmából meghirdetett K&H jövő gyógyítói díjra tavaly lehetett jelentkezni, és összesen 81 gyermekgyógyító nyújtotta be pályázatát felhívásunkra” – mondta el Guy Libot, a K&H vezérigazgatója. „Közülük választotta ki a szakmai zsűri és a nagyközönség azt a nyolc nyertest, akik minél innovatívabb technológiák alkalmazására törekszenek a gyógyításban, emellett pedig a beteg gyermekek lelkével is sokat törődnek, és így a legméltóbbak az elismerésre. A díjazottak nagy hangsúlyt helyeznek a megfelelő tájékoztatásra mind a gyermek, mind a szülő felé, törekszenek a minél gyorsabb és fájdalommentesebb vizsgálatra és kezelésre. Öröm látni, hogy ilyen elhivatott orvosok kezében van a fiatal generáció gyógyítása, a gyermekegészségügy jövője” - tette hozzá.

díjátadó
A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei. Fotó: K&H

A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei fejenként 1,3 millió forint támogatásban részesülnek, amelyből 300 ezer forintot kifejezetten szakmai továbbképzésre fordíthatnak. „Bízunk benne, hogy ezzel is még tovább fejlesztik az innovatív technológiákkal kapcsolatos ismereteiket, és hatékonyabban tudják majd gyógyítani a gyerekeket” – tette hozzá Guy Libot.

A nyertesek szerteágazó szakterületeken tevékenykednek: van köztük házi gyermekorvosi praxisban, csecsemőosztályon dolgozó orvos, de gyermeksebész, gyermekonkológus és gyermekpszichiáter is. Ami közös bennük, hogy mindannyian igyekeznek játékosan, a gyermekek nyelvét beszélve enyhíteni a kicsik szorongását, és minél kevésbé invazív vizsgálatokkal kímélni a kis betegeket. Az innovatív eszközök éppen ebben nyújtanak nekik segítséget, hiszen ezekkel pontosabban meg tudják határozni a betegségek forrását, és személyre szabott, hatékony kezelési tervet tudnak kidolgozni. Sőt, a szakemberek már a telemedicinát, a kommunikációs eszközök széles tárházát is használják, legyen szó videós kapcsolattartásról, vagy akár a szülők ismereteinek bővítéséről a közösségi oldalakon. A hátrányos helyzetű régiókban gyógyító orvosok az egészségügyi tájékozottság növelését tartják a legszükségesebbnek, valamint a mentális egészség megőrzését segítő programokra helyeznék a jövőben a hangsúlyt.

A K&H jövő gyógyítói díj nyertesei

Díjazott Intézmény Szakterület
Dr. Bence Zsófia Törökbálint 1.sz házi gyermekorvosi körzet házi gyermekorvos
Dr. Noé Renáta pécsi 19. sz. házi gyermekorvosi körzet házi gyermekorvos
Dr. Tordas Dániel Budakalász 2. sz. házi gyermekorvosi körzet, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központ házi gyermekorvos, gyermekkardiológus, gyermek-tüdőgyógyász
Dr. Sragner Angéla Mosonmagyaróvári Karolina Kórház- Rendelőintézet, Csecsemő- és gyermekosztály csecsemő- és gyermekgyógyász
Dr. Kardos Dániel József Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika, Manuális Tanszék gyermeksebész
Dr. Egyed Bálint Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika rezidens gyermekonkológus, molekuláris onkogenetikus
Dr. Kabai Anna Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Velkey László Gyermekegészségügyi Központ, Akut Csecsemő és Gyermekosztály rezidens csecsemő- és gyermekgyógyász
Dr. Bálint Benedek Vadaskert Kórház és Szakambulancia  rezidens gyermek- és ifjúságpszichiáter

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A pára, köd feloszlik, emellett a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra már kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra