Műtét után így épülhetünk fel gyorsabban

Ha épp valamilyen műtét, sebészi beavatkozás előtt állunk, fontos, hogy tudjuk, mi mindent érdemes majd megtenni annak érdekében, hogy minél gyorsabban gyógyuljunk.

Tartsuk be az orvos utasításait!

Lehet, hogy néha nem tűnik logikusnak vagy éppen nem kényelmes, de nagyon fontos, hogy mindig betartsuk, amit az orvosok mondanak. Ebbe beletartozik az is, hogy nem hagyjuk ki a rendszeres kontrollvizsgálatokat - még akkor sem, ha sokkal jobban érezzük magunkat.

A sebgyógyulás így gyorsítható fel A megfelelő sebkezelés nemcsak támogatja, hanem fel is gyorsítja a gyógyulási folyamatot, amelyet sérülés estén a szervezet automatikusan beindít. Ezáltal a bőr regenerálódása maradéktalanná válhat. Kattintson !

Vigyázzunk sebünkre!

Ellenőrizzük naponta többször, figyeljük, hogy nincsenek-e rajta, körülötte elváltozások! Ne vakarjuk, ne nyúljunk hozzá durván, és a sebkezeléssel , varrattal kapcsolatban is minden esetben tartsuk be az orvos utasítását!

Ügyeljünk a fertőzésveszélyre!

Mindig mossunk kezet , mielőtt sebünkhöz, varratunkhoz érünk. Az utasítások alapján rendszeresen fertőtlenítsük a sebkörnyéket, otthoni lábadozásnál pedig igyekezzük minél sterilebb körülményeket teremteni. Ne használjunk alkoholos terméket sebtisztításra, fertőtlenítésre, hacsak az orvos másképpen nem rendeli!

Igyunk sokat, és táplálkozzunk egészségesen!

Logikusan hangzik, pedig lábadozás alatt sokan nem fordítanak elég gondot az étkezésükre, különösen, ha fájdalmaik vannak. A gyógyuláshoz viszont testünknek folyadékra és energiára van szüksége. Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt, és kiemelten figyeljünk a rostbevitelre ! Ha sok rostot és folyadékot veszünk magunkhoz, akkor elkerülhetjük, hogy székrekedésünk legyen, amely mozgásszegény időszakokban gyakori, a felépülés alatt pedig csak pluszkellemetlenséget okoz.

Az egészséges táplálkozás és a bőséges folyadékfogyasztás is gyorsítja a sebgyógyulást
Az egészséges táplálkozás és a bőséges folyadékfogyasztás is gyorsítja a sebgyógyulást

Figyeljünk a fájdalomra!

Ha úgy érezzük, hogy fájdalomcsillapításra van szükségünk, kérjünk gyógyszert, mivel a felesleges erőlködés, szenvedés lassíthatja a felépülést. Tájékozódjunk, hogy a lábadozás egyes szakaszaiban milyen fájdalomérzet számít normálisnak, és ha ettől eltérőt tapasztalunk, szóljunk orvosunknak!

Maradjunk aktívak!

Az orvos javaslatot fog tenni rá, hogy mikor kelhetünk fel, illetve naponta mennyit és hogyan mozogjunk. Ezt mindig pontosan tartsuk be, hogy megőrizzük izmaink erejét, illetve ne legyenek vérrögeink vagy székrekedésünk. Nagyon fontos, hogy lábadozás alatt semmiképp se mozogjunk többet az előírtnál.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!