Mit tegyünk, ha furcsa mellékhatást okoz egy gyógyszer?

Azt mindannyian tudjuk, hogy számos betegség és kellemetlen panasz ellen bevethetünk bizonyos gyógyszereket. Azt viszont már jóval kevesebben ismerik, mit kell tenni, ha furcsa mellékhatást érzünk egy készítmény alkalmazásához köthetően.

„Ha betegek vagyunk, a gyógyszerek segítenek, de néha mellékhatásokat okozhatnak” – ezzel a megállapítással kezdődik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közösségi oldalán megosztott tájékoztatóvideó, amely arra biztatja a lakosságot, hogy mindig jelentsék be a gyógyszerek okozta mellékhatásokat.

Szóljunk, ha baj van

Mint írták, a gyógyszer okozta mellékhatás bejelentése az elsődleges eszköz arra, hogy a gyógyszerhatóság információt szerezzen a készítmények lehetséges kockázatairól, illetve – amennyiben szükséges – lépéseket tegyen a veszélyek csökkentése érdekében.

Ha egy készítmény esetleges súlyos mellékhatásaira időben fény derült az önkéntes mellékhatás-bejelentésünknek köszönhetően, azzal megóvhatunk másokat a káros következményektől. Egy-egy ilyen visszajelzés tehát akár életeket is menthet, ha annak hatására visszavonják a veszélyes gyógyszereket, illetve megváltoztatják az alkalmazás feltételeire vonatkozó ajánlásokat. A nem kívánt hatások bejelentésével tehát mi is hozzájárulhatunk a gyógyszerek biztonságosságához.

Az OGYÉI idén is részt vesz az Egészségügyi Világszervezet (WHO) gyógyszermellékhatás bejelentésre ösztönző nemzetközi kampányában. A november 7-e 13-e között zajló kampányhét célja, hogy a lakosság tájékozottabbá váljon a gyógyszermellékhatásokkal kapcsolatban, illetve bátrabban bejelentse a feltételezett mellékhatásokat.

Az OGYÉI egyébként a hamis gyógyszerek és az egészségre potenciálisan káros „csodaszerek” elleni küzdelemben is fontos szerepet vállal. Egy korábbi cikkünkben például bemutattuk, mit tesznek a csalások visszaszorítása érdekében. Ne feledjük: ha egy gyógyszerhez fűződő ígéret túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor szinte biztosan hazugság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra