Milliós fizetést kínálnak, még sincs házi gyermekorvos

A korábbi szakember nyugdíjba vonult, így megüresedett egy praxis Zalaegerszeg VII. körzetében. Az önkormányzat azonban hiába ígér milliós fizetést, nem találja az utódot.

Már negyedszerre írt ki pályázatot a zalaegerszegi önkormányzat, kitartóan keresik a VII. körzet új házi gyermekorvosát. A praxis dr. Chilla Emese nyugdíjba vonulásával üresedett meg, utódját viszont azóta sem találták meg – derült ki a Zaol.hu tájékoztatásából.

háziorvos, gyermekorvos, orvoshiány
Már negyedszerre írtak ki pályázatot, kitartóan keresik az új orvost. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Így próbálják vonzóbbá tenni a pozíciót

A lap szerint hiába írták ki újra és újra a pályázatot, egyszerűen nincs jelentkező. Balaicz Zoltán polgármester azonban meglepő ajánlatot jelentett be, amellyel igyekszik vonzóbbá tenni a lehetőséget: egy sikeresen elnyert támogatásnak köszönhetően egy évig havi egymillió forint plusz juttatást biztosítanak annak a gyermekorvosnak, aki vállalja a munkát. 

Rengeteg a betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzet itthon, de egy hazai szakember azt mondja, nem a fizetéssel van a gond.

Túlterhelt orvosok helyettesítenek

Amíg nem tölti be valaki a praxist, addig helyettesítéssel oldják meg az ellátást a körzetben. Végső esetben az is szóba jöhet, hogy a körzetbe tartozó gyerekeket szétosztják más gyermekkörzetek között. Ezek azonban nem a legszerencsésebb megoldások, mert már így is elég sok gyermeket lát el egy-egy orvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!