Megszűnhet az ingyenes fogászati ellátás?

A TB-finanszírozott fogorvosi rendelők költségei az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban. Ha nem emelik meg a praxisok rezsitámogatását, hamarosan nem lesz hol ellátni a betegeket.

Alulfinanszírozottság miatt veszélybe kerülhet, sok helyen megszűnhet Magyarországon az állami egészségbiztosító által finanszírozott fogászati ellátás – mondta a Napi.hu-nak Iványi József budapesti fogorvos. A praxisok már most is hónapról hónapra élnek, nem tudnak tartalékot képezni arra az esetre, ha például egy-egy műszer elromlik. 

fogászati ellátás, rezsitámogatás, fogorvosi praxis, infláció, csőd, fogorvos
Nehéz helyzetben vannak a fogorvosok. Fotó: Getty Images

Nem elég a támogatás

Az alapellátó fogorvosi praxisok jelenleg jellemzően havonta 380 ezer forint rezsitámogatást  kapnak. Egyesek, akik elmaradott körzetben dolgoznak, vagy fogyatékos gyerekeket látnak el, további 100 ezer forint kiegészítő támogatást is kaphatnak, ám ez sem elég a kiadásokra. Az alapellátó fogorvosok szerint ezért a praxisok rezsitámogatását jelentősen meg kellene emelni, különben hamarosan rengetegen csődbe mennek.

Ennek egyik oka, hogy a rezsidíjak emelkedése a fogorvosi rendelőket különösen érinti, hiszen a rendelőkben nagy teljesítményű berendezések: kompresszor, elszívó, optimális fényviszonyokat biztosító lámpák és egyéb készülékek is folyamatosan működnek. 

Egyre több a kiadás is

Iványi József szerint az alapellátó praxisok üzemeltetését a rezsitámogatás és a teljesítményfinanszírozás összegéből kell kigazdálkodniunk, ami egyre nehezebb. Ez ugyanis rengeteg kiadást foglal magába az orvos és az asszisztens bérétől a rendelő valamennyi fenntartási költségén át a felhasznált gyógyszerek, védőfelszerelések, eszközök és gépek beszerzéséig. Ráadásul ezeknek az eszközöknek a költségei az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.