Bár a sajtó a legtöbb esetben a magyar egészségügy kihívásaival és hiányosságaival foglalkozik, egyes területeken világszinten is a legjobbak között szerepelünk. Szervátültetések tekintetében például Magyarország a közép-kelet-európai régió élmezőnyébe tartozik, évente több mint ötszáz ember életét mentik meg ilyen módon. Az október 12-i Szervdonációs és Transzplantációs Világnap alkalmából szakértők beszéltek a szervátültetés helyzetéről és a világszinten is kiemelt helyünk megtartásának fontosságáról.
Magyarországon a leggyakoribb a vesetranszplantáció, ebből 335-öt végeztek el 2018-ban. Tavaly emellett 80 máj- 62 szív-, 23 tüdő- és 5 kombinált vese-hasnyálmirigy átültetést is elvégeztek a magyar klinikákon. Budapesten, a Semmelweis Egyetemen minden említett szerv transzplantálását elvégezték, míg Pécsen vese- és hasnyálmirigy-átültetést végeznek, Debrecenben és Szegeden pedig veseátültetésre szakosodtak.
Száz ember dolgozik egyetlen átültetésért
"A szervátültetés az egyik legkomolyabb, legösszetettebb beavatkozás, amely tulajdonképpen a várólistára kerülés előtt megkezdődik, és a műtétet követő évtizedekben is tart. A Semmelweis egyetemen több, mint 3500 transzplantált beteg sorsát követjük még mindig nyomon" - mondta el a sajtóbeszélgetésen Dr. Merkely Béla kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora. Hozzátette: a vesetranszplantációk számát tekintve az Eurotransplant-országok közül a negyedik, a májtranszplantációkban az ötödik, a szívátültetések tekintetében pedig a második helyen áll a Semmelweis klinikája. Ezeken az amúgy is becsületre méltó számokon javítana tovább az egyetem, ezért céljuk, hogy öt éven belül minden szervtranszplantáció tekintetében az első három között legyen, legalább egy szerv esetében pedig az élre kerüljenek.
Magyarország évtizedek óta úttörő szerepet vállalt a szervátültetések fejlődésében, Kelet-Európában az első vesetranszplantációra például Szegeden került sor 1962-ben. Újabb hatalmas mérföldkő az első tüdőátültetés volt, amit 2015 óta végeznek Magyarországon, évente átlagosan 20 betegnél. A magyar szakemberek Bécsben tanulták meg ezt az eljárást, a rendkívül felkészült szakmai gárdát dicséri, hogy ilyen gyorsan sikerült elérni ezt a betegszámot. Összetettségét jól tükrözi, hogy egy átlagos szervátültetés is közel száz egészségügyi szakdolgozó összehangolt munkáját igényli.
Több élődonorra lenne szükség
Magyarországon túlnyomórészt elhunyt donorból történik a szervátültetés, tavaly 290 ilyen esetre csak 45 élődonoros műtét jutott. Az elhunytakból az agyhalál beálltát követően emelhetik ki a szükséges szerveket - ez a közhiedelemmel ellentétben nem ugyanaz, mint a kóma, hiszen ebből már semmilyen körülmények között nem lehet felébredni, felgyógyulni. A halálunk utáni adományozáshoz nincs szükség külön nyilatkozattételre, a környező országokhoz hasonlóan itthon is a feltételezett beleegyezés elve érvényesül, vagyis ha életünkben nem tiltakoztunk az ellen, hogy szerveinket mások megsegítésére fordítsák, a halálunk után felhasználhatják azokat.
Nagyon fontos lenne azonban az élődonoros transzplantációk számának növelése is, ehhez szélesebb körben kell bevezetni a köztudatba a szervfelajánlás lehetőségét - magyarázta Dr. Wager László egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának osztályvezető főorvosa. Ennek számos előnye van, jobb például a korai vesefunkció akkor, ha élő személytől származik a szerv, ilyenkor a betegek alig 10 százaléka szorul csupán átmeneti dialízisre, míg a halott donorból történő ültetés esetén ez nagyjából 25 százalék. Ilyenkor a műtétet is a tervezett időben lehet végrehajtani, nem kell ugyanis hónapokat, vagy akár éveket várni a megfelelő szervre.
Élődonoros transzplantációkat jellemzően vesékkel végeznek el, hiszen egészséges esetben ezeknek a szervezeteknek a tartalékkapacitása igen magas: még akkor is képesek lehetnek zökkenőmentesen ellátni a funkciójukat, ha teljesítményük a felére csökken, tehát egy vesével is teljes életet élhetünk. A hazai szabályozás két esetben engedi meg, hogy felajánljuk a vesénket, a legegyszerűbb az, ha vérrokonságban állunk a beteggel, vagyis a szülők, testvérek kapnák a szervet. A másik eset, ha a donáció egymással szoros érzelmi kapcsolatban állók között (házastársak, élettársak, közeli barátok) történik. Ekkor a donor és a beteg együttes kérelmét a kórház etikai bizottsága vizsgálja meg, hogy kiszűrje a visszaélések lehetőségét, és megbizonyosodjon róla, hogy a szerv felajánlása valóban önkéntes alapon történik.
Persze a donorokat a műtét előtt alaposan átvizsgálják, és a beavatkozást követően is rendszeres kontrollvizsgálatra kell járniuk. A vese eltávolítása minimális kockázattal jár, a donorhalálozási-arány nem éri el a 0,03 százalékot, ami két gyermek világrahozatala rizikójának felel meg. A statisztikák szerint újabb műtétre és kórházi kezelésre az érintettek 1 százaléka szorul, és a veseadományozók csupán 1,5 százaléka igényel vérátömlesztést.
