Így lesz több energiánk télen

Nem kell téli álomban töltenünk a leghidegebb évszakot - az alábbiak átgondolása után több energiával vághatunk neki a fagyos, sötét hónapoknak.

Mindannyian különbözőek vagyunk, más-más ritmusban éljük az életünket, és valószínűleg más-más napszakokban és élethelyzetekben érezzük úgy, hogy kezdünk lemerülni. Épp ebből a különbözőségből adódóan nem lehet egy olyan "csodamódszert" mondani, ami minden ember energiaszintjét segítene egy kicsit megemelni még a tél beköszönte előtt. Azért viszont sokat tehetünk, hogy a rendelkezésre álló számos tipp és jó tanács közül kiválasszuk a nekünk leginkább megfelelőt - csak egy kis önelemzés és némi kísérletezés kell hozzá.

energia, energikusság, tél, hideg, mozgás, egészséges étrend
A rendszeres mozgás télen is fontos. Fotó: iStock

Figyeljünk magunkra!

Első lépésként iktassunk be többször pár perc pihenőt a napunkba, és gondoljuk át, hogyan érezzük magunkat az adott napszakban, az adott helyzetben. Felírhatjuk azt is, mit ettünk és ittunk aznap, ugyanis a táplálkozásnak is komoly hatása lehet a közérzetünkre. Ezek a feljegyzések segítenek tisztábban látni saját magunkat, az érzéseinket és a cselekedeteinket.

Húzzuk meg a határokat!

Meglepő dolgok történnek a testünkkel ősszel - olvassa el korábbi cikkünket!

Nem is gondolnánk, mennyi minden hatással lehet az energiaszintünkre. Ha például tömegközlekedéssel járunk reggelente dolgozni, akkor a zajos környezet is képes annyira lefárasztani minket, hogy kevésbé tudjunk koncentrálni a munkánkra. Emellett az is kiszipolyozhatja energiatartalékunkat, ha olyan emberek vesznek minket körül, akik folyamatosan az időnket és figyelmünket követelik. Az is előfordulhat, hogy túl gyakran mondunk igent másoknak, és ezáltal túlvállaljuk magunkat. Ráadásul az sem segít, ha szinte egész nap ingerek ezreivel találjuk szembe magunkat: folyamatosan pittyeg a telefonunk, órákig pörgetjük a közösségi oldalak hírfolyamát, állandóan szól valamilyen zene vagy megy a háttérben a tévé. Mit tehetünk? Hasznos például, ha élesebb határokat húzunk másokkal és az ő igényeikkel szemben, és be is tartjuk azokat. Következő lépésként pedig megpróbálhatjuk korlátozni a minket érő ingereket.

Étrend és mozgás

Az egészséges, rostban és vitaminokban gazdag étrend, a "rossz" szénhidrátok kerülése, és az elegendő folyadékbevitel is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Emellett az is fontos, hogy rendszeresen mozogjunk. Már napi 30 perc gyaloglás, kocogás, kutyasétáltatás vagy otthoni torna is sokat segíthet energiaszintünk normalizálásában, illetve növelésében.

Legyünk türelmesek!

Ha úgy érezzük, hogy az életünk több területére is juthatna valamivel több energiánk, akkor nagyon fontos, hogy türelmesek legyünk magunkkal. Ne akarjunk mindent azonnal megoldani, inkább kis lépésekben haladjunk. Koncentráljunk először arra az életterületre, ahol kisebb és könnyebben megoldható a probléma. Ha például a közlekedés fáraszt le minket leginkább, akkor keressünk más útvonalat a munkahelyünkre, esetleg szervezzük meg néhány kollégával azt, hogy egy autóval járjunk be reggelente. Ezt követhetik a több változást igénylő életterületek, például az internetezés és a közösségimédia-oldalak használatának csökkentése, valamint a szeretteinkkel töltött minőségi idő növelése.

Forrás: thriveglobal.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!