Hogyan legyek boldog? Tanulható!
Valóban tanulható a boldogság, vagy ez csak egy újabb önsegítő közhely? Az utóbbi évek kutatásai erre meglepően konkrét választ adnak, vagyis hogy a mindannyiunk által hőn áhított boldogság nem valami távoli, elérendő állapot. Sokkal inkább egy olyan folyamatos gyakorlat, amelyet a mindennapi döntéseink és szokásaink alakítanak. Egyszerűbben fogalmazva: igenis tehetünk a boldogságért, de csak ha tudatosan, napi szinten törekszünk rá.
Az úgynevezett pozitív pszichológia elmélete alapján a jóllét három tényezőből áll össze, ezek pedig
- a pozitív és a negatív érzelmek (igen, a negatívak is);
- az emberi kapcsolatok; és
- a fontos célok, értelmes tevékenységek.
A boldogság nem egyenlő a folyamatos jókedvvel
Szakértők szerint a boldogsághoz nem kell feltétlenül mindig jókedvűnek lenni, sőt az igazi elégedettséghez az kell, hogy képesek legyünk elviselni a negatív helyzeteket, érzelmeket.
A boldogság magában foglalja a kellemetlen tapasztalatokat és azt a képességünket is, hogy a nehézségeket és a megpróbáltatásokat növekedésbe és tanulásba, vagy új kapcsolatok kialakításába csatornázzuk
– mondta el az IFL Science-nek Dr. Emiliana Simon-Thomas. A Kaliforniai Egyetem professzora állítja: ha azt gondolod, hogy a boldogság az élvezetet, a szórakozást és az anyagi javak maximalizálását jelenti, akkor soha nem leszel boldog. Csupán egyfajta hedonista taposómalomban találod majd magad, és ez a csalódás tartós érzésével jár együtt. A szakember szerint a boldogság fokozásának három fő pillére van:
Jó társas kapcsolatok
Nem a pénz, a hírnév vagy a hatalom tesz minket igazán boldoggá, hanem a mély, tartalmas emberi kapcsolatok. A családdal és a barátokkal való szoros kötelékek sokkal inkább hozzájárulnak ugyanis a tartós jólléthez. Ráadásul azok, akik ilyen kapcsolatokban élnek, általában kevésbé stresszesek és fizikailag is egészségesebbek.
Optimizmus
A pesszimizmus részben evolúciós örökség: őseinknek a túléléshez fontosabb volt a veszélyekre figyelni, ezért az agyunk ma is hajlamos a negatívumokra koncentrálni. Jó hír viszont, hogy az agyunk alakítható: ha tudatosan a pozitív dolgokra koncentrálsz, idővel ez válik természetessé. Ebben segíthet például a hálanapló: ha rendszeresen felidézed akár írásban is, miért vagy hálás, könnyebben felfigyelsz a jó dolgokra a mindennapokban.
Reziliencia
A reziliencia, vagyis a nehézségekkel való megküzdés képessége alapvető a boldogsághoz. Ez nem azt jelenti, hogy mindig pozitívnak kell lenni, a negatív érzéseknek igenis helyük van. Nem elnyomni kell őket, hanem megtanulni kezelni a csalódást, a veszteséget és a fájdalmat. Segíthet, ha kimondod, ami bánt, időt adsz magadnak a feldolgozásra, és közben a kisebb jó dolgokra is odafigyelsz.
Ami még biztosan segít
Légy jelen! – A tudatos jelenlét, vagyis a mindfulness elmélete szerint a jelen pillanat megélése csökkenti a stresszt és növeli az elégedettséget.
Gondolkodj el azon, hogy mit tudsz irányítani vagy megváltoztatni! Így tudatosan átirányítod az energiáidat valami hasznosabbra, mint a merengés. Senki sem lehet mindig boldog, de a kíváncsiság, és a gondolataid és érzéseid tudatosítása képessé tehet arra, hogy kedves legyél magadhoz, és segítséget kérj, ha szükséged van rá
–osztja meg Amy Polly mindfulness oktató.
A mindfulness abban is segít, hogyan legyünk valóban jelen kapcsolatainkban, életünk történéseiben. Lehet ez akár egy konfliktushelyzet is, vagy egy egyszerű napvégi otthoni beszélgetés. Ilyenkor érdemes megfigyelni, milyen gondolataink vannak, milyen érzések töltenek el, ez a tudatosság pedig nemcsak a saját közérzetünket, hanem a párkapcsolatunk minőségét is javítja. A tudatosság, a jelenre való figyelem egyúttal kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggódást, így csökken a depresszió, a szorongás is – emelte ki korábbi cikkünkben Dr. Perczel-Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.
Nézd a jó oldalát! – Jó tudni, hogy az agy képes új idegpályákat létrehozni, vagyis minél többet fókuszálunk bizonyos típusú gondolatokra, azok annál automatikusabbá válnak. "Ha az elvárásaid pozitívak, automatikusan arra programozod az agyad, hogy a pozitív viselkedésre utaló információt keresse" – állapítja meg Allan és Barbara Pease A Válasz című kötetükben. A testbeszéd tudományának világhírű kutatói azt is megosztják, hogy a negatív gondolatoknak – jóllehet azok emberi létünk alapvetései – gátat kell szabni:
Néhányak számára a negatív gondolkodás mindennapos szokássá és kényelmes viselkedésformává válik. Ha valaki a szemedbe nem mondja, könnyen megrögzött negatív gondolkodóvá válhatsz.
A szerzőpáros azt javasolja, hogy
- szabj határidőt a negatív gondolatoknak; és
- gondolj kizárólag arra, amit el akarsz érni ahelyett, amit el szeretnél kerülni.
Ha tudományos bizonyíték kell...
A „boldogság-gyakorlatok” nem csak elméleti ötletek: konkrét programok és kutatások is bizonyítják ezek hatékonyságát. A Boldogságóra Programon részt vevő gyerekek például élményszerű foglalkozásokon tanulják meg, hogyan küzdjenek meg a nehézségekkel, ismerjék fel erősségeiket, tűzzenek ki célokat, és kezeljék az érzelmeiket és a stresszt. Emellett azt is gyakorolják, hogyan építsenek pozitív kapcsolatokat társaikkal és környezetükkel. Az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoport eredményei szerint a boldogságórán résztvevő diákok érzelmi intelligenciája, szociális készségei és kreativitása is javult. Ez azt mutatja, hogy a jóllét nem csupán érzés, hanem valóban fejleszthető készség, akár iskolai környezetben is.
Akkor tehát bárki megtanulhat boldogabb lenni?
Tulajdonképpen igen. Ehhez persze kinek kevesebb, kinek több időre van szükségre, személyiségtől és körülményektől függően. Fontos ugyanakkor, hogy ez nem egy végállomás, amit el lehet érni, és akkor már nincs is vele további teendő. A boldogságért nap mint nap tenni kell, akár a legapróbb döntéseiddel, például hogy igent mondasz-e egy baráti meghívásra, vagy esőben is elindulsz-e az unokát meglátogatni. És már csak azért is érdemes elkezdeni ezt a belső munkát, hiszen a boldogságot támogató gondolkodásmód az egészségre és az élettartamra is hatással van.