Halálos balesetet szenvedett egy diák egy hazai kalandparkban – kiderült, ki volt a hibás

Másodfokon is letöltendő szabadságvesztésre ítélték a vasi kalandpark halált okozó üzemeltetőjét. Mutatjuk a részleteket.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében másodfokon is bűnösnek mondta ki a bíróság annak a Vas vármegyei kalandparknak az üzemeltetőjét és a kalandpark eszközeinek megfelelőségét megállapító szakértőt, akiknek mulasztásai miatt halálos baleset szenvedett egy középiskolás diák, osztálytársai közül pedig ketten megsérültek az egyik akadálypálya használata közben. Az eset még 2020 októberében történt.

bírósági döntés
Másodfokon is letöltendő szabadságvesztésre ítélték a vasi kalandpark halált okozó üzemeltetőjét. Fotó (illusztráció): Getty Images

Börtönbe kerül az üzemeltető

A Szombathelyi Törvényszék részben helybenhagyta, részben megváltoztatta a Kőszegi Járásbíróság első fokon hozott ítéletét. Az elsőrendű vádlottra – a kalandpark üzemeltetőjére – kiszabott 1 év 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés enyhítésére nem látott lehetőséget, ugyanakkor megállapította, hogy a vádlott a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátható. A törvényszék fenntartotta a vádlott három évre szóló foglalkozástól való eltiltását, amelyben benne foglaltatik a kalandpark-üzemeltetés is.

A másodrendű vádlott – a kalandparki eszközök megfelelőségét megállapító szakember – büntetését 1 év 10 hónapról 1 év 4 hónapra enyhítette. Ennek végrehajtását pedig – a vádlott idős korára való tekintettel – három év próbaidőre felfüggesztette a Szombathelyi Törvényszék.

Rosszul sült el az osztálykirándulás

A gimnazista diákok 2020 októberében osztálykiránduláson vettek részt a Vas Vármegyei kalandparkban. Többen is másztak a fákra rögzített akadálypályán, illetve a magasban lévő pihenőhelyen várakoztak, amikor a vádlottak szabályszegése miatt kidőlt egy fa.

Az egyik kiskorú sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik diák maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést, míg a harmadik tanuló nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett” – írták a törvényszéki közleményben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +3 °C

Döntően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Eső, záporeső elszórtan fordulhat elő. Az északias szelet az északkeleti megyékben kísérhetik élénk, olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. Fronthatásokra ugyanakkor nem kell számítani, így a frontérzékenyek tünetei várhatóan nem erősödnek fel.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra