Gyógyszerek, amiket hátul kell bevenni

A legtöbb ember idegenkedik a végbélkúpok alkalmazásától, azonban hisszük vagy sem, sok mindent nem tudunk a kúpokról, például hogy ennek a gyógyszerformának sok előnye van a tablettákkal szemben!

Végbélkúpokról általánosságban

A végbélkúpok ugyanolyan egyadagos gyógyszerek, mint például a tabletták vagy a kapszulák. Leggyakrabban gyermekek esetében alkalmazzák lázcsillapításra, ha a kicsinek hirtelen magasra szökik a láza. Hányás esetén is ez a legalkalmasabb gyógyszerforma, ugyanis nem jár olyan mértékű kellemetlenséggel, mint egy injekció. Egyes fájdalomcsillapítók felnőttek számára is elérhetők végbélkúp formájában. Aranyér kezelésére is kiválóan alkalmasak a kúpok. Tartalmazhatnak helyi érzéstelenítő és/vagy gyulladáscsökkentő hatóanyagot is, melyek így helyben alkalmazva kevesebb mellékhatást okoznak, valamint nem is terhelik a szervezetet. Végül a hashajtó kúpokról se feledkezzünk meg, melyek helyi izgató vagy vízvonzó képességük miatt fejtik ki ezt a hatást.

A kúpok készítése

A kúpokat öntéses eljárással készítik. Ez azt jelenti, hogy a kúp vivőanyagát megolvasztják, majd abban egyenletesen eloszlatják a szilárd por alakú, vagy ritkábban folyékony hatóanyagot. A masszát azután kúpformákba öntik, melyek alakja már a kúpok végső alakját adja, nincs szükség későbbi darabolásra vagy egyéb alakformálásra. Bár egyesével kell a kúpokat kiönteni, mégis gyorsan kell a műveletet végezni, mielőtt még a hatóanyag apró porszemcséi leülepednének. Ebben az esetben ugyanis a hamarabb kiöntött kúpok kevesebb hatóanyagot tartalmaznának, mint a legutoljára készültek. A következő lépés a hűtés, hogy a kúpmassza megdermedjen, szilárddá váljon. A kész kúpokat ezután el kell távolítani a formákból, és egyesével be kell csomagolni azokat.

Ha egészben távozik

Gondolkodtak már azon, hogy trópusi vagy sivatagi melegben hogyan használják egyáltalán a kúpokat? Mint ismeretes, a legtöbb kúpnál olyan zsírt használnak vivőanyagnak, amely a test hőmérsékletén megolvad. De mi a helyzet akkor, ha a környezet is hasonlóan meleg és valami miatt nincs mód a hűtésre? Nos ebben a helyzetben is lehet kúpokat alkalmazni, csak más vivőanyagot kell használni a gyártás során. Léteznek olyan vivőanyagok, melyek nem megolvadnak, hanem az alkalmazás helyén lévő kis mennyiségű víz hatására feloldódnak, és így oldódik ki belőlük a hatóanyag. Ezek a kúpok magas hőmérsékleten sem olvadnak meg.

Ezen kívül léteznek olyan kúpok is, melyek olyan technológiai eljárással készülnek, hogy a vivőanyag egy szilárd vázat alkot, és ebből a nedvesség kioldja a hatóanyagot, de a váz megmarad. Magyarországon is kapható ilyen végbélkúp, ezért nem kell megijedni, ha a kúp az alkalmazás után akár pár órával is egészben távozik a szervezetből. Ezt a tulajdonságot a gyógyszer forgalmazója fel szokta tüntetni a betegtájékoztatón.

Hogyan kell felezni?

Ha gyermekeknél alkalmazunk kúpot lázcsillapításra, egyes esetekben úgy rendelheti az orvos, hogy fél kúpot adjunk a gyermeknek. Fontos ekkor tudni, hogy a kúpot hosszában szabad csak felezni, keresztben soha. Ennek az az oka, hogy a kúp öntésekor a folyékony masszában kis mértékben ülepedhet a hatóanyag. Ha tehát a kúpot keresztbe vágnánk ketté, az egyik fele több hatóanyagot tartalmazhat, mint a másik, így vagy nagyobb adagot kap a kicsi annál, mint amire szüksége van, vagy pedig kevesebbet, ami viszont nem fejti ki a megfelelő hatást.

A kúp lázas gyerekeknél is alkalmazandó (Fotó: Europress)
A kúp lázas gyerekeknél is alkalmazandó (Fotó: Europress)

A kúpok legnagyobb előnye

Ha szájon át beveszünk bármilyen tablettát, a hatóanyag először feloldódik, majd a bélben felszívódik, és bekerül a máj a fő méregtelenítő szervünk, feldolgoz sokféle anyagot, amit elfogyasztottunk, így a gyógyszer molekuláit is. Nem kell azonban arra gondolni, hogy rögtön lebont mindent, de a továbbjutó gyógyszer mennyisége némileg csökken a májon való áthaladás alkalmával. Ez a kisebb mennyiségű hatóanyag jut el a hatás helyére. Vagyis a májban bomló gyógyszerek esetén a hatóanyag mennyiségének tervezésénél bele kell azt is kalkulálni, hogy mennyit fog a máj lebontani.

Kúpok alkalmazásánál viszont nincs ez a jelenség, mivel a végbélben futó erek nem a máj felé haladnak tovább, csak később jutnak oda. Tehát nincs meg az elsődleges lebontás és az összes hatóanyag eljut a hatás helyére. Ez például lázcsillapításnál fontos tényező lehet, hogy a hatóanyag mihamarabb hatni kezdjen.

Sokak tévhite az, hogy végbélkúp a gyermekek gyógyszerformája, mert másképp nem könnyű vagy nem lehet beadni nekik a gyógyszert, de ez nem igaz. Felnőttek számára is sokszor hasznos lehet.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +10, +15 °C

Délelőtt a napsütés mellett változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Délután a napos időszakokat időnként gomolyfelhők zavarják, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Viharos idő