Ferenc pápa félbehagyta a vasárnapi beszédet, légzési nehézségei vannak

A vasárnapi felolvasást sem tudta befejezni az egyházfő.

Ferenc pápának napok óta hörghurutja van, ami miatt nem tudta végigmondani a vasárnapi beszédét sem - írja a hvg.hu. Egészségi állapota miatt az sem volt biztos, hogy részt vesz a vasárnapi ünnepségen, végül mégis vállalta azt.

“Most pedig elnézést kérek, és megkérem a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, nehéz a levegővétel” – mondta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren a szentbeszéd olvasása közben. Egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kíséri egy orvoscsapat, jó jelnek tűnik ugyanakkor, hogy érzett elég erőt magában, és vállalta a vasárnapi ceremóniát.

A bronchitis, vagyis a hörghurut a hörgők nyálkahártyájának krónikus vagy akut gyulladása. A legtöbb esetben önmagától is elmúlik, de sokszor súlyos problémákhoz vezethet. A betegségről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

Borítófotó: Vatican Media via Vatican Pool/Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre szakadozottabb marad felhőzet, ezzel szemben a Dunántúlon a még kevésbé felhős részeken is újra záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor délnyugat felől ismét egyre növekvő eséllyel fordulhat elő. A légmozgás többnyire mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!