Döntöttek, megszűnik az OEP

A kormány szerdán döntött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átszervezéséről. Azaz hamarosan teljesen úgy egészségbiztosítási rendszerrel találkozhatunk, amelynek kialakítását a bürokráciacsökkentés indokolja.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, megbíznak egy magas beosztású szakértőt, hogy segítsen szétválasztani az OEP feladatait a Magyar Államkincstár és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között - közölte a hvg.hu .

A feladatok nagy része, például természetbeni ellátások feladat pedig – egy vagy két lépésben – a minisztériumhoz. Erről szerdán döntött a kormány.

Az OEP központi székháza a budapesti Váci úton. Szétdobják a feladatokat

A változás miatt az OEP és a tárca több vezetője is aggályait fogalmazta meg, de kompromisszum csak abban lehet, hogy milyen ütemben történjen az átszervezés – mondta Lázár János.

Az eredeti tervek 71 háttérintézmény megszüntetéséről vagy átalakításáról szóltak, a lista némiképp alakult, néhány végül megmenekült.

Mint korábban arról az Index.hu beszámolt az egyeztetések következtében a bürokráciacsökkentésben végül nem fűnyíróelv, hanem egy jóval mérsékeltebb megoldás mellett döntöttek, vagyis a 17 vélhetően véglegesen megszűnő, és 9 beolvadó intézmény 29 százalékos bürokráciacsökkentést jelent a 71-es számhoz képest. Az állam azonban csak a munkavállalók 80 százalékát veszi át másik intézménybe, a többieket leépíti. A megmaradó intézményeknél azonban 10 százalékos leépítés várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős, főként a Dunántúlon borult, párás, helyenként ködös idő várható, azonban keletebbre vékonyabb, szakadozottabb maradhat a felhőzet, foltokban pára, köd ott is képződhet. Elszórtan gyenge eső, zápor továbbra is valószínű - főként hazánk a középső, majd keleti tájain. A keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -11 és +5 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!