Babavárás és gyógyszerszedés: ezekre ügyeljen

Ha a várandósság vagy a szoptatás ideje alatt válik szükségessé gyógyszer szedése, a legtöbb kismama fél, nehogy bajt okozzon a kicsinek azzal a gyógyszerrel, amivel magának könnyebbséget szerez.

Hatások és mellékhatások

Közhelyes kijelentés, de van benne igazság, hogy "amelyik gyógyszernek nincs mellékhatása, annak hatása sincs". Ez annyit jelent, hogy a gyógyszerszedés mindig következményekkel jár, jótékony hatásait és esetleg káros mellékhatásait minden esetben gondosan, szakszerűen mérlegelni kell. Különösen így van ez a kismamák esetében, hiszen a várandósság és a szoptatás időszakában nemcsak az anyát éri az adott vegyület hatása, hanem a magzat, illetve a csecsemő szervezetébe is belekerül.

Az azonban már az ellenkező véglet, ha valaki ennek alapján úgy véli, hogy a terhes kismama egyáltalán nem szedhet gyógyszert. Számos esetben ugyanis az adott betegség vagy tünet nagyobb bajt okozhat, mint az ellene alkalmazott gyógyszer terápiás adagja. A tartósan magas láz például súlyosan magzatkárosító, korai terhességben akár nyitott gerinc (velőcsőzáródási rendellenesség), agyvelő-koponyahiány, agyhártya-agyvelősérv is lehet a következménye, illetve a gyermek későbbi életében értelmi és mozgászavarokat, tanulási nehézséget, viselkedészavarokat okozhat. Ezért a várandós kismama lázát mindenképpen csillapítani kell. Hőemelkedés esetében először próbálkozzon természetes eszközökkel: langyos fürdő, nedves lemosás, egy könnyebb takaró. Ha azonban a láza 38 fok fölé emelkedne, forduljon orvoshoz.

Valós veszély és túlbiztosítás

A hatvanas évek elején, Németországban történt úgynevezett Contergan-katasztrófa irányította rá a figyelmet a gyógyszerek által okozott fejlődési rendellenességek veszélyeire. Néhány év alatt ugyanis több száz csecsemő született súlyos fejlődési rendellenességgel, többnyire végtaghiánnyal. Mint kiderült, az anya minden esetben egy akkoriban népszerű, thalidomid hatóanyagú nyugtató és hányingercsillapító gyógyszerrel igyekezett enyhíteni a terhesség kellemetlen velejáróit.

Ez volt a humán teratológia eddigi legnagyobb tragédiája, ettől kezdve kötelező a teratogenitás (a vegyület által esetleg okozott magzati károsodás) kísérleti ellenőrzése. Legújabban egyes vény nélkül is kapható fájdalom- és lázcsillapítókkal kapcsolatban merült fel, hogy a terhesség legkorábbi szakaszában fokozzák a vetélés kockázatát, illetve nehezítik a fogamzást. Az ibuprofent, aszpirint, valamint a nem szteroid gyulladásgátlókat tartalmazó szerek ugyanis gátolják egyes zsírsavak, az úgynevezett prosztagladinok termelését, amelyek azonban feltétlenül szükségesek a beágyazódáshoz.

Megfigyelhető azonban az is, hogy a gyógyszergyárak manapság az esetleges perektől, csak nehezen és költségesen tisztázható esetektől tartva jócskán túlbiztosítják magukat: alig van olyan gyógyszer forgalomban, amelynek alkalmazási leírásában ne tüntetnék fel, hogy terhesség idején ellenjavallt, legalábbis fokozott óvatosságot igényel a fogyasztása. Az esetek többségében azonban ezek a szerek teljesen ártalmatlanok, nagyon kevés az olyan gyógyszer, amelyről a vizsgálatok alapján valóban feltételezhető, hogy a terápiás adagban, tehát a szokásos alkalmazás során is magzatkárosító lenne. Sajnos, számos terhességmegszakítás történik amiatt, hogy a kismama megijed attól, hogy egy terhesség alatt ellenjavallt készítményt használt, pedig nagy valószínűséggel semmi bajt nem okozott volna vele. Kétséges esetben humángenetikus feladata a kockázat mérlegelése.

"Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!"

Az unalomig ismert mondat máig összefoglalja a legfontosabb elővigyázatossági szabályt.

Minden élethelyzetben érvényes, de a várandósság és a szoptatás időszakában különösen, hogy helytelen az első tünetek jelentkezésekor, futó fejfájásra vagy tüsszentésre, nyakra-főre "bekapni" egy-egy kéznél lévő, esetleg valamelyik korábbi betegség után megmaradt gyógyszert. Kerülje tehát az öngyógyszerezést, próbálkozzon először természetes kezeléssel. A terhesség során gyakori fejfájás legyőzésére számos módszer van, a helyes, rendszeres táplálkozástól kezdve a megfelelő pihenésen, stresszoldó, meditatív technikákon keresztül a borogatásig. Csak indokolt esetben alkalmazzon gyógyszert, és mielőtt bármit elkezdene szedni, beszélje meg a kezelőorvosával, vagy kérjen tanácsot a patikában. A vény nélkül kapható gyógyszerek között is vannak olyanok, amelyek bizonyos körülmények között árthatnak a magzatnak vagy az anyatejen keresztül a csecsemőnek.

A szakemberek dolga eldönteni, mikor, mire van szükség, és mérlegelni, hogy a gyógyszerrel együtt járó előnyök - a tünetek megszűnése, a betegség kezelése - vagy az annak mellékhatásaival együtt járó hátrányok esnek-e súlyosabban latba.

A gyógyszerészek tisztában vannak azzal is, hogy a gyógyszer hatása a magzatra nem szükségszerűen ugyanaz, mint az anyára, és hogy egyes vegyületek hatása a magzatban hosszabb, mint az anyai szervezetben. Az elővigyázatossághoz tartozik az is, hogy várandósok, szoptató anyák esetében inkább a régi, jól bevált készítményeket ajánlják, amelyiknek már nagy vizsgálati idejük van a humángyógyászatban, ugyanakkor az új és az összetett készítmények a terhesek számára ellenjavalltak. Krónikus betegség (például cukorbetegség, depresszió) esetén is a szakorvos feladata eldönteni, mely gyógyszerek szedhetőek a terhesség során is tovább, és melyek azok, amelyek alkalmazását már a gyermekvállaláskor, a fogamzás előtt fel kell függeszteni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra