A koronavírus-járvány súlyos következménye

Világszerte jelentősen csökkent a szervátültetések száma a járvány első évében - derült ki az Európai Szervtranszplantációs Társaság által végzett kutatásból.

Új légcsövet ültettek be egy asztmás nőbe.

A vese-, máj-, tüdő- és szívátültetések száma az első hullám ideje alatt 31 százalékkal esett vissza 22 vizsgált országban, míg 2020 végén 16 százalékos csökkenést észleltek a szakértők - mutatott rá a tanulmány, amelyet a The Lancet Public Health című tudományos folyóiratban publikáltak. Modellszámítások szerint a visszaesés több mint 48 ezer páciens életébe került világszerte.

Olivier Aubert, a Párizsi Transzplantációs Csoport munkatársa, a jelentés vezető szerzője azt mondta, "a járvány első hulláma számos országban súlyos hatással volt a transzplantációs lehetőségekre, a várólistákra, és jelentősen megnövekedett az elveszített életek száma".

Világszerte jelentősen csökkent a szervátültetések száma a járvány első évében.
Világszerte jelentősen csökkent a szervátültetések száma a járvány első évében. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az egyes transzplantációs programok különbözőképpen alakultak, bizonyos országokban több mint 90 százalékkal csökkent a tevékenységük. Szinte minden országban a vesetranszplantációk száma mutatta a legnagyobb visszaesést 2020-ban az előző évhez képest: az élődonoros vesebeültetések száma 40 százalékkal, a májátültetéseké 33 százalékkal csökkent. Az elhunyt páciensektől származó szervek esetében a vesetranszplantációk száma 12 százalékkal, a májátültetéseké 9 százalékkal, a tüdőátültetéseké 17 százalékkal, a szívátültetéseké 5 százalékkal esett vissza.

37 százalékos csökkenés Magyarországon

Amellett, hogy az év egészét nézték, a kutatók külön figyelmet szenteltek annak az időszaknak is, amely az év végéig tartott attól kezdve, amikor az egyes országokban napi száz új fertőzést regisztráltak.

Bár erőteljes időbeli korrelációt tapasztaltak a koronavírusos esetszámok növekedése és a transzplantációk számának csökkenése között, az egyes országok között jelentős különbségeket észleltek. Kifejezetten erősen, 67 százalékkal csökkent a szervátültetések száma Japánban, Magyarországon és Horvátországban 37 százalékkal, Nagy-Britanniában 31 százalékkal, Brazíliában pedig 29 százalékkal. Ezzel szemben Svájcban alig, csupán mintegy egy százalékkal csökkent a transzplantációk száma. Szintén kismértékű csökkenést tapasztaltak az Egyesült Államokban (4 százalék), Norvégiában (7 százalék) és Kanadában (10 százalék).

Sokan úgy vélik, hogy ha már elkapták a koronavírust, nem kell beoltatniuk magukat, mert egy jó darabig nincsenek kitéve az újrafertőződés veszélyének - ez azonban a szakemberek szerint nem ennyire egyszerű. Cikkünkben tisztázzuk, akkor is kell-e az oltás , ha már átestünk a fertőzésen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra