Végre megvan az "orvostudomány Szent Grálja"

Olyan sejteket állítottak elő kutatók bőrsejtekből, amelyek úgy néznek ki és úgy viselkednek, mint az embrionális őssejtek, méghozzá klónozás és embriók létrehozása nélkül. Ez az áttörés megkönnyítheti a tudósok dolgát, hiszen így elhárulhatnak az embrionális őssejtek felhasználásával kapcsolatos tudományos, politikai és etikai aggályok.

A felfedezés két kutatócsoport munkájának eredménye. A szakemberek retrovírusok közvetítésével négy gént juttattak a bőrsejtekbe, amelyek hatására azok az embrionális őssejtekhez hasonlóvá alakultak.

A Kiotói Egyetem tudósai ezeket az őssejteket aztán szívsejtekké alakították, amelyek funkciójuknak megfelelően képesek voltak egy ütemben összehúzódni és elernyedni.

A másik, a felfedezésben kulcsszerepet játszó kutatócsoport a Wisconsini Egyetemen működik.

Ennek vezetője, James Thomson úgy vélekedett, hogy bár módszerük valóban alternatívát jelent az embrionális őssejtek - amelyeket jellemzően embriók elpusztításával nyernek - felhasználásához képest, de az utóbbival kapcsolatos etikai vitákat így sem lehet elkerülni.

A Fehér Ház mindenesetre sietve üdvözölte a felfedezést, hiszen George Bush elnök régóta ellenzi az embriók felhasználásával folyó kutatásokat.

Dolgoznak rajta

Egy amerikai kutatóintézet, az Advanced Cell Technology vezetője a felfedezés jelentőségét a Wright-fivérek első repülőgépének fontosságához hasonlította.

"Ennek a gyakorlati jelentősége jelenleg még nem túl jelentős, de néhány év múlva már az lehet. Ez a Szent Grál, képesek leszünk a pácienstől vett akármilyen sejtet őssejtté alakítani" - fejtette ki Roberto Lanza.

A tudósok egyetértenek abban, hogy még évek kellenek a módszer terápiás alkalmazásához, de a betegségek és a gyógyszerek hatásainak alaposabb feltérképezéséhez már korábban használható lesz.

Az őssejtek képesek a szervezet bármilyen specializált sejtjévé és szövetévé alakulni, így az orvostudomány reméli, hogy azok felhasználásával gyógyíthatók lesznek olyan krónikus betegségek, mint például a cukorbaj, vagy éppen a Parkinson-kór.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!