Újjáépülő immunrendszer csontvelőőssejtekből

Budapest, 2007. november 23. (MTI/ANSA) - A csontvelőbe ültetett őssejtek segítségével amerikai tudósok egereket tettek képessé saját immunrendszerük újjáépítésére.

Az amerikai Science című tudományos folyóiratban számoltak be a Stanford Egyetem orvosi fakultásának kutatói eredményeikről, amelyek valamikor áttörést hozhatnak a gyógyászat számára, mivel lehetővé tehetik a drasztikus sugárkezelés nélküli csontvelő-átültetést.

"Mindenkit figyelmeztetnék, hogy a kutatás még csak kezdeti szakaszában jár, semmi nem bizonyítja, hogy az egerekben lejátszódó folyamat az ember esetében is működik" - figyelmeztet a cikk egyik szerzője, Irving Weissman.

Számos betegség gyökerében megtalálható az immunrendszer helytelen működése, például a szklerózis multiplex vagy a cukorbetegség kialakulásakor az védekezőrendszer a szervezet bizonyos részeit egyszerre külső ellenségként kezeli, ezért leépíti.

A sejt szintjén történő terápiával a megváltozott, kóros működésű immunrendszer egyszerűen egészségesre "cserélhető". Ezt már alkalmazza is a tudomány, például a leukémiák bizonyos típusainál.

Mielőtt azonban az új sejteket beültetnék, a régi, beteg rendszert fel kell számolni. Erre ma egyetlen módszer létezik, a szervezetet rendkívül megterhelő sugárkezelés.

Az amerikai kutatóorvosok felfedezése abban áll, hogy a régi védekezőrendszer "kimustrálását" egy speciális antitesttel (az ACK2 elnevezésűvel) végezték el a kísérleti egerekben. Az - egyéként jelenleg számos egérirtó hatóanyagaként használt - ACK2 a vérképzőrendszer őssejtjeit blokkolja.

Ezek után ültették be az egerek csontvelőjébe az új őssejteket, amelyek új immunrendszert építettek ki az állatokban. Ha az eljárás sikeres lenne az embernél is, akkor megnyílna az út számos, immunrendszert érintő betegség kezeléséhez.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!